Uniós atomgond

A múlt héten visszatérő hírnek tűnt, hogy a japán katasztrófától megriadt közvélemény nyomására valóságos atomerőmű-riadó támadt az Európai Unióban. Alátámasztani látszott mindezt, hogy az atomerőműveket megkérdőjelező mozgalmak élére maga Günther Oettinger energiaügyi biztos állt, szorgalmazva az európai erőművek mielőbbi biztonsági tesztjét. Nem is titkolta, hogy a történtek fényében bölcsnek találná, ha sürgősen közös gondolkodás indulna meg az atomenergiát nélkülöző jövő megtervezéséről. Szavait utóbb nem kisebb befolyású személy, mint Angela Merkel német kancellár is megtámogatta, aki egyúttal a hét legöregebb német erőmű ideiglenes leállítását is elrendelte. De persze nem ez volt az egyetlen jelzés: olasz lapok cikkeztek arról, hogy Japán után megbukhat az olasz atomenergia-program megújításáról a közeljövőben esedékes népszavazás, és még Franciaországban is merültek fel olyan vélemények, amelyek megkérdőjeleznék a nagyszámú francia erőmű futamidejének a meghosszabbítását. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kína is felfüggesztette ambiciózus atomerőmű-programját, akkor már-már elgondolkodtató tendencia látszik kirajzolódni.

A jegyzethez kapcsolódó cikkünk itt olvasható!

Az atomenergia visszafogása egy olyan időszakban, amikor Európa villamosáram-ellátásának mintegy harmadát nukleáris erőművekből fedezik, rövid távon ellátási zavarokat vagy a gáz- és olajkereslet megugrását idézheti elő. Az utóbbi önmagában is árfelhajtó hatású lenne, ám a líbiai válsággal vállvetve akár még árrobbanást is előidézhet. Mikor is a dolog átlép immár makrogazdasági kérdésbe, főként, hogy az EU vezetői éppen most próbálnak meg intézményesíteni minden korábbinál szigorúbb és következetesebb konszolidációs törekvéseket. Kicsit távolabb tekintve pedig ott a nagy cél: olyan optimális energiamix kikeverése már 2020-ra (de mindenképpen 2050-ig), amelyben a szénalapú energia aránya rohamosan csökkenő. Ha ebből a mixből kiveszik a viszonylag már bejáratott atomenergiát, és a megújulók egyelőre felettébb költséges világára lehet csak támaszkodni, akkor annak ismét a makrogazdasági konszolidációs törekvés issza meg a levét.
Mindez persze akkor érdekes, ha az említett bejelentések és intézkedések tömeges, tartós és megalapozott irányváltási szándékot fejeznek ki. Ha így volna, akkor a fentiek fényében igen gyorsan sok mindent alaposan újra kellene számolni. De persze az is lehet, hogy az elmúlt napok nyilatkozatdömpingjében elsősorban a politika – főként a német politika – dominált. Tavaly Merkel a görög válság menedzselése miatt már elveszítette felsőházi többségét. Úgy tűnik, Berlinben nem szeretnének most az atomválság miatt újabb helyeket veszíteni. Márpedig hamarosan több német tartományban is választás lesz, és például Baden-Württembergben (amely, mit tesz isten, éppen Oettinger EU-biztos szűkebb hazája is) az elszántan atomellenes zöldpártiak erős előretörésével számolnak.

Egyelőre úgy tűnik, ha az erőműtesztekbe kész is belemenni mindenki, végletes erőmű-felszámolásban azonban nem sok helyen gondolkodnak. Kelet-Európa nagy része kitart – az egyebek között orosz olajtól viszonylagos függetlenedést biztosító – atomenergia-programja mellett, miközben a holland létesítmények iránti feltétlen „bizalmáról” biztosított mindenkit a holland Európa-ügyi miniszter, és az atomprogram folytatását szorgalmazó nyilatkozatok látnak napvilágot spanyol földön is. Az pedig aligha valószínű, hogy a franciák feladnák vezető iparágnak számító atomenergia-termelésüket.

Számolni persze így is érdemes, de talán nem kell pánikszerűen. Hacsak nem merülnek fel az atombiztonságot súlyosan érintő újabb kétségek. Mert akkor aztán nem a mérnöki-közgazdászi számítás, nem is politika, de a közvélemény spontán reakciója fog dönteni.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője