BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Radikális reform vagy óvatos és kiszámítható intézkedések – bármilyen furcsa, mindkét értékelés a pénteken benyújtott uniós konvergenciaprogramra vonatkozik: előbbi magától a miniszterelnöktől, utóbbi a kormánypárti sajtóból származik. A fogalmi zavarokat jelzi, hogy a dokumentumban például az adósságcsökkentő alapba való befizetésként szerepel az a 120 milliárd forint is, amely a társasági adó 2013-ra tervezett mérséklésének elmaradásából „keletkezik”.

Akárhogy is, a politikai marketing eszközeire kevéssé fogékony közönség a csomagot mégiscsak megszorításnak hívja, és nem alaptalanul. A lépések – akár közvetlenül, akár közvetve – tömegek számára lesznek húsba vágók. Közülük pedig sokan a legkiszolgáltatottabb csoportokhoz tartoznak.

A csomagról szóló részletes elemzésünk itt olvasható!

Az elmúlt 21 év gazdaságpolitikai kudarcai ugyanakkor világossá tették, hogy az a fajta „jóléti” rendszer, amelyben közel 3,8 millió foglalkoztatott tart el önmagán kívül még majdnem 1,7 másikat, működésképtelen. A konvergenciaprogram számos régóta halogatott, akár reformértékűnek is nevezhető eleme közül épp ezért kiemelendők azok, amelyek növelik a munkaerő-piaci kínálatot. A nagy kérdés innentől kezdve az, hogy a magánszektor kereslete mennyire lesz képes felszívni ezt a jelentős létszámot.

Ebből a szempontból szerencsésebb lett volna, ha a mostani intézkedések nem egy vitatott személyijövedelemadó-csökkentést, hanem a munkaadói terhek érezhető mérséklését kompenzálták volna, és nem ekkora késéssel, hanem azonnal, ami elkerülhetővé tett volna más, a növekedést visszafogó lépéseket.

Ahogy persze a múltban, úgy a jövőben is felülírhatják még a gazdasági racionalitást egyéb szempontok. A kormánypárt népszerűsége máris nagyot esett, az új politikai haszonlesők pedig itt ólálkodnak. A korábbi vargabetűk után azonban most már valóban végig kellene menni a kijelölt úton. Mellébeszélés nélkül.

 

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.