BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kibocsátás

Ritka pillanat: a kormány racionálisabban viselkedik, mint a befektetők

Nem sűrűn mondható el, hogy a magyar kormány racionálisabban viselkedik, mint a piaci befektetők. Most ez a helyzet.
2011.04.13., szerda 07:00

Az Államadósság-kezelő Központ ugyanis helyesen jár el, amikor a legutóbbi dollárkötvény-kibocsátás sikerén felbuzdulva igyekszik megszerezni azt a maradék egymilliárd eurónyi forrást is, ami a külső adósság idei refinanszírozásához szükséges. A március elején bejelentett Széll Kálmán-terv nyomán Magyarországnak sikerült ismét jó befektetési célponttá válnia, ami az alacsonyabb kockázati felárakban is megmutatkozik. Ha pedig ehhez hozzávesszük az euróövezet jövője körüli bizonytalanságot, teljesen világos, hogy a viszonylag kedvező tőkepiaci feltételeket mihamarabb ki kell használnia az államnak.

A jegyzethez tartozó cikkünk itt olvasható!

A befektetők jelenlegi optimizmusa már jóval ellentmondásosabb. Nem mintha Magyarország egyensúlyi mutatói ne lennének kedvezőek nemzetközi összehasonlításban. Csakhogy azok voltak már tavaly is, az új kormány akkori szokatlan és rövid távra szóló intézkedései, konfrontatív stílusa azonban riasztóan hatottak. Mi változott azóta? A Széll Kálmán-tervvel a gazdaságpolitika visszatérni látszik az ortodox, piacbarát eszközökhöz, amelyek a fiskális fegyelmet tartóssá tehetik.

Legalábbis papíron. Az ugyanis máris látszik, hogy az idei költségvetésben komoly feszültségek vannak, a megtakarítási terv számos eleméről pedig egyre valószínűbb, hogy nem úgy teljesül, mint ahogy azt leírták. A korábban szigorú piacok most mégis hinni akarnak a magyar sztoriban.

Van azonban még egy fontos szereplő a történetben: az Európai Unió. Márpedig Brüsszelt és az uniós pénzügyminisztereket most valószínűleg nehezebb lesz meggyőzni a magyar vállalások megalapozottságáról, mint magukat a befektetőket. Így ha az adósságfinanszírozás rövid távon megoldottnak látszik is, a túlzottdeficit-eljárás fenntartása és az azzal járó szankciók még ott lebegnek a fejünk felett.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.