EU-elnökség: meglepően jó munkát végeztünk

Az elnökségre való felkészüléskor visszatérő megjegyzés volt, hogy a féléves teendők oroszlánrésze Brüsszelben és Strasbourgban zajlik majd, és csupán néhány epizód jut el a fél évet elnöklő országba. Arról is sok szó esett, hogy a lisszaboni szerződés hatálybalépésével az elnökségi munka visszatért az elmúlt másfél évtized tagfelvételeit és a nagy uniós reformokat tárgyaló csúcstalálkozók korszaka elé. Így a soros elnökség túlnyomórészt ismét nem kormányfői szintű villogást, hanem brüsszeli piacszabályozási munkamenedzsmentet jelent. További intelem volt, hogy bár valamennyi elnökség készít egy féléves programot, közben az élet mindig produkál egy másikat is. Szerencse dolga is, hogy a mit sikerül belőlük összeházasítani.

Brüsszeli visszajelzéseket hallgatva és az események alakulását látva úgy tűnik, hogy ami a menedzsmentet illeti, a magyar elnökség általános meglepetést keltett. Bizottsági és EU-tanácsi illetékesek kertelés nélkül úgy fogalmaznak, hogy „meglepően professzionális, technokrata munkát” végeztek a magyarok a számtalan jogalkotási dosszié több mint 200 munkacsoportban történő kezelésével. Hacsak nem történik valami fatális baklövés az utolsó napokban, akkor a brüsszeli közegben hátrahagyott névjegy e tekintetben megnyugtatóan jó lehet.

Az utolsó percre maradt ugyanakkor a végkifejlet a politikai napirend számos pontját illetően. A Duna- és a romastratégiák ugyan már biztosan birtokon belül vannak, csupán a félév-záró EU-csúcs formális áldása hiányzik róluk, de ennek bekövetkezte felől sincsenek kétségek. Igazi fejfájást okoz viszont a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása, és az élet produkálta napirendből a hat gazdaságpolitikai jogszabálytervezet első olvasatban történő elfogadása. Mindeközben továbbra is intenzív munka folyik a bolgár és a román Schengen-tagság elnökségi részről elérhető részének a teljesítésére is.

Horvát ügyben voltaképpen már megvan az áttörés: azzal, hogy az Európai Bizottság kedvezően nyilatkozott a horvát igazságügyi reformokat célzó zágrábi bejelentésekre, és lezárhatónak minősítette a bel- és igazságügyi fejezetet, a legfontosabb akadály hárult el a folyamat egészének befejezése elől. A kérdés csak az, hogy a hónapból hátralévő 30 napba technikailag bele tud-e férni minden, ami ahhoz kell, hogy még a „magyar fél év” részeként lehessen bejelenteni a tárgyalások végét. (Olyan külön köröket kell még ez ügyben megfutni például, mint hogy a bizottsági oldalon a tárgyalási pozíciók elfogadását megelőző háromhetes belső konzultáció idejét kivételesen fogják rövidebbre.) Meglehet, a zárás végül a lengyelek első néhány hetére csúszik át, de a „szakma” szemében a végkifejlet elérése már jól sejthetően így is magyar érdem marad.

Az EU-szintű gazdasági kormányzást jogszabályi oldalról megalapozni hivatott „hatos csomag” ügyében napi gyakoriságúvá vált a tagországok nevében tárgyaló soros elnökség, az Európai Parlament és az Európai Bizottság küldöttségeinek a háromoldalú alkudozása. Voltaképpen csoda lenne, ha végül a magyarok alatt valóban mindent sikerülne elsőre elfogadni, „normál” esetben ugyanis egyetlen jogszabály alkuja is el tud tartani egy-két évet, itt meg hatot készülnek fél év után kipipálni. Még ezt sem tekintik azonban (egyik oldalon sem) lehetetlennek. Mindenesetre, ha végül a lengyelekre maradna, és alattuk júliusban mindjárt lezárulna a folyamat, úgy az előkészületi érdemeket itt is aligha lehet majd a magyar fél évtől elvitatni.

Ami a Schengen-bővítést illeti, az elérhető maximum, hogy az elnökség az EU-csúccsal is elismerteti, hogy Bulgária és Románia a technikai követelmények vonatkozásában megfelel a Schengen-tagságra. Ezek után már amúgy is minden az egyes tagországok belső politikai mérlegelésétől függ, amire a soros elnökségeknek nincs érdemi befolyásuk.
Szóval mindaz, ami zajlik, afféle versenyfutás az idővel. E verseny kimenetelétől is függ, hogy a „kompetens elnökségi” elismerés mellé összességében hány látványos politikai díszt is sikerül végül feltűzni. Van még négy hét.