A pénz beszél

„Ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú módját megoldva látom ... történelmi segítséget kaptunk Kínától, mert ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjunk menni a gazdaság újjászervezésének útján, amelyen elindultunk.” Lehet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök számára ez volt a legfontosabb eredménye a kínai kormányfő, Ven Csia-pao kétnapos budapesti látogatásának? Mert ugyan konkrét megállapodások sora született, látványos ötletek is felmerültek, de a jelek szerint Orbán és kormánya a másként gondolkodás és a politizálás „függetlenségének” a lehetőségét látja történelminek.

Furcsa paradoxon. S nem csak ez.

A mások dicséretével igencsak fukarul bánó Orbán ezúttal úgy méltatta Kínát, mint ahogy országot talán még sohasem. Nemcsak a vitathatatlanul példaértékű gazdasági sikerekről beszélt, de azt is fontosnak tartotta kihangsúlyozni s sajtótájékoztatón tudatni a világgal, hogy a két ország hasonlóképpen gondolkodik a jövőről, elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett.

Persze igaza van: az ilyen magas szintű látogatásokra (kivéve, ha a kétoldalú viszony feszültségét hivatottak enyhíteni) a „diplomáciai mosoly” a jellemző. De ezek a szavak túlmentek a protokolláris udvariassági gesztusokon. Nincsenek kétségeink afelől, Kínát méltatni fogják Ven Csia-pao európai útjának következő állomásain, Londonban és Berlinben is. Ám talán más is elhangzik majd: bíráló szavak Kína protekcionista gazdaságpolitikája, az emberi jogok tiszteletben nem tartása vagy Tibet-politikája miatt.

Orbánék is látják persze mindezt, csak éppen – szemben az ellenzékben töltött évekkel – most „nem aktuális” ezek felemlegetése. Ez érthető, hiszen kormányon mások a szempontok. Nem beszélve arról, hogy nem tőlünk akar Kína pénzt, paripát, fegyvert, hanem mi a világgazdaság egyre jelentősebb tényezőjének számító ázsiai nagyhatalomtól.

A pénz beszél. Budapesten hangosan beszélt.