Doha nem halt meg, de hibernálódott

– Habár a kereskedelempolitika „unalmas”, technokrata területnek tűnik, alakítása minden ország, országcsoport, így az Európai Unió számára is determinálja a gazdaság mozgásterét. Ezekben a napokban, amikor lejár Magyarország soros uniós elnökségének a mandátuma, adódik a kérdés: hogyan teljesítettek a magyarok ezen a téren?

– Brüsszelben jónak mondják a magyarok szakmai teljesítményét a kereskedelempolitika terén. Szerencsés, hogy a területért – a magyar kormányzati struktúra jellegénél fogva – részben felelős külügyminiszter, Martonyi János jól ismeri a külgazdasági, kereskedelempolitikai ügyeket, s a különféle uniós szakfórumokat, albizottságokat elnöklő, azok munkájából Brüsszelben és Budapesten egyaránt húzószerepet vállaló magyar szakemberek jól szervezetten, szakszerűen végezték a feladatukat. S nem is volt könynyű dolguk, hiszen sok minden zajlott ebben a fél évben. Ugyan látványos tárgyalásokat nem zártak le, de nagyon sok területen sikerült előrelépni. Pedig nem volt ez könnyű időszak már csak amiatt sem, mert a magyar elnökség számára is új kihívást jelentett az unió parlamentjével való kapcsolat vitele – míg ugyanis korábban a miniszteri tanács döntött kereskedelempolitikai ügyekben, ez megváltozott, s már együttes döntések születnek, azaz minden egyes témában szoros egyeztetésre van szükség. Tavaly indult ez az új rendszer, s egyelőre nincsenek bejáratott utak. Ráadásul időnként nem könnyű közös nevezőre jutni a tanácsnak és a parlamentnek – ilyenkor pedig a soros elnökség feladata a kompromisszumos megoldás kidolgozása és prezentálása.

– Éppen a magyar elnökség idejére esett az a kényszerű felismerés, hogy innen nincs tovább, tizenegy év után kudarcba fulladt a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) dohai liberalizációs fordulója. Ez hogyan csapódik ma le Brüsszelben?

– Doha továbbra is az Európai Unió egyik prioritása, s az elmúlt időszakban tanúi lehettünk annak, hogy hosszabb szünet után ismét komoly kísérlet történt a felélesztésére. A folyamatban mindvégig kezdeményező szerepet játszott az EU, és fontos volt, hogy a tagállamok megfelelő támogatást nyújtsanak az Európai Bizottságnak, hogy az jól tudja képviselni a közös érdekeket Genfben. Ez a közös vonalvezetés sikeres volt, s nem emiatt nem sikerül – az unió legkitartóbb erőfeszítése ellenére sem – az idén lezárni a fordulót. Ráadásul a továbbiak sorsa is bizonytalan. Ez sajnálatos, negatív fejlemény, s nem csak Brüsszel szempontjából, hiszen a sikeres forduló lökést adott volna a globális gazdasági növekedésnek, ami nagyon fontos lett volna a jelenlegi ingatag világgazdasági helyzetben. Egy sor területen nemcsak piacnyitást hozott volna, hanem a nemzetközi szabályok megerősítését is. Ám szakadéknyi nézetkülönbségek voltak és vannak továbbra is az Egyesült Államok és a feltörekvő országok között, amelyek áthidalásában az EU minden erőfeszítés, kompromisszumos javaslat ellenére sem tudott eredményeket elérni. De ez nem Brüsszel és nem is a magyar soros elnökség hibája.

– Voltak olyan hangok, hogy az EU túl korán túl sok engedményt adott a dohai forduló során, s így a véghajrára már nem marad muníciója.

– Én megfordítanám a logikát: a tárgyaló felek mindegyike elismerte, hogy az unió sok engedményt ajánlott fel, még olyan érzékeny területeken is, mint például az agrárpiaci nyitás, ezzel is igyekezve sikerre vinni a fordulót. Nem véletlen, hogy ezt elismerve a hajrában már senki semmilyen további engedményt nem kér(t) tőlünk.

– Brüsszelből nézve min bukott meg Doha?

– A legközvetlenebbül alapvetően a fejlődő országok iparitermék-piacainak a fejlettekéitől messze elmaradó megnyitásán, ugyanis mindenekelőtt az Egyesült Államok nem tartotta megfelelőnek a nyitást azoktól a feltörekvő gazdaságoktól, amelyek egyre versenyképesebbek a globális piacon. Ám például Kína, Brazília és India is ragaszkodott a három éve, 2008 óta az elképzelésekben szereplő keretszámokhoz és egyéb feltételekhez. Persze több más tényező is kellett a kudarchoz.

– Hogyan néz ki a globális kereskedelem további liberalizá-ciójának az esélye az EU számára?

– Arra törekszünk, hogy első lépésben ez év végén, a WTO miniszteri értekezletén sikerüljön elfogadni egy úgynevezett korai csomagot, amely nagy vonalakban azt biztosítaná, hogy a legelmaradottabb országok (Least Developed Countries – LDC) kapjanak bizonyos további piacnyitást és egyéb kedvezményeket. Brüsszel ennél a minimális csomagnál látna még esélyt valamivel nagyobbra is, ám ahhoz két előfeltételnek kell teljesülni. Egyrészt kiegyensúlyozottnak kell lennie a csomagnak, s nemcsak azokat a területeket tartalmazná, amelyeken az EU adna engedményeket, hanem a többi nagy WTO-tagnak is arányos erőfeszítéseket kell tennie; másrészt ennek a csomagnak az eredményeit csak ideiglenesen kellene bevezetni, nem azzal a szándékkal, hogy ezzel vége a fordulónak. A kedvezményeket ugyan elkezdenénk alkalmazni, de jogilag csak akkor válnának az engedmények véglegessé, ha a fordulót ténylegesen sikerrel le lehetne zárni.

– Tizenegy év alatt nem sikerült konkrét eredményt elérni a fordulóban; miért ragaszkodik Brüsszel még mindig hozzá? Miért nem próbálkoznak inkább egy vadonatúj indításával, hiszen az elmúlt években nagyot változott a világgazdaság, a körülmények, ez új megközelítéseket igényelhet.

– Mert Doha hozhatja a legpozitívabb eredményeket a globális gazdaság számára. Éppen ezért nem kívánunk lemondani róla, még akkor sem, ha kénytelenek vagyunk tudomásul venni: jó ideig kitolódik a folytatás, hiszen jövőre elnökválasztás lesz az USA-ban, amely a felfokozott politikai hangulatban szinte lehetetlenné tesz ilyen multilaterális megállapodásokat. De Brüsszel csak a dohai forduló hibernálásának, s nem a halálának tekinti mindezt. Ugyanis egy esetleges új forduló beindításának a megkísérlése esetén is ugyanazok lennének az alapvető érdek- és nézetkülönbségek, mint most. Való igaz, hogy megváltoztak a feltételek, s elsősorban az USA szerint alapvetően egy új egyensúlyt kellene a fejlettek és fejlődők között találni. Ez pedig sem Dohával, sem egy újabb tárgyalássorozat esetén nem változik.

– Mennyiben érinti a dohai kudarc az EU-t?

– Közvetlenül, ugyanis nem teszi lehetővé az exportlehetőségek bővülését. A megállapodás hatálybalépése egyben növekedési lökést adott volna az uniós tagországoknak is azzal, hogy a piacnyitások révén új exportlehetőségekhez jutottak volna. Másrészt egy sor területen szigorúbb szabályokat kellene alkalmazni, amelyek főként a feltörekvők gazdaságpolitikai akcióit, gazdaságpolitikáját szorítanák szűkebb korlátok közé egyebek között a szubvenciók nyújtása, a szellemi termékek védelme, a dömpingellenes eljárások esetében. A legtöbb esetben az EU-nak egyébként viszonylag kevés tennivalója lett volna. De például az amúgy is folyamatban lévő ügyekben, így az agrárpolitikai reformnak adott volna külső alátámasztást.

– Merre próbálja az EU tágítani a kereskedelmi mozgásterét Doha hiányában?

– A bilaterális szabad kereskedelmi megállapodások számát igyekszünk szaporítani. Ez ugyan nem optimális megoldás, de a magunk részéről igyekszünk olyan egyezményeket kidolgozni, amelyek nem hatnak a multilaterális megállapodások ellen. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk ilyen megállapodásról többek között Kanadával, Indiával, Ukrajnával, Szingapúrral. Más esetekben viszont még korai stádiumban vannak az egyeztetések, egyebek között a Vietnammal, Malajziával tervezett szabad kereskedelmi megállapodásról; miközben hosszú ideje a nézetkülönbségek miatt nem sikerült előrelépni e tekintetben a Mercosour, az arab-öbölbeli országokkal. Japánnal megszületett az elvi döntés, hogy megkezdjük a feltáró munkát egy ilyen egyezmény megkötéséről. Eközben zajlik a gazdasági kapcsolatok új alapokra helyezése a nyugati EU-tagállamok volt gyarmatai, az úgynevezett ACP csoport fejlődő országaival: a gazdasági partneri megállapodások váltják majd fel az EU által eddig egyoldalúan kínált kedvezményeket. Emellett napirenden van további szabad kereskedelmi megállapodások előkészítése a keleti partnerekkel, elsősorban a grúzokkal és a moldovaiakkal. De vizsgáljuk azt is, hogy a mediterrán térségben a legtöbb országgal már korábban megkötött szabad kereskedelmi megállapodások továbbfejlesztésével az arab forradalmak után milyen módon lehetne gazdasági támogatást adni a beindult pozitív politikai folyamatoknak.

Névjegy: Balás Péter

1972-ben szerezte meg a közgazdasági diplomáját Budapesten, az akkor Karl Marx Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem), majd ugyanitt a doktori fokozatot 1975-ben.

Már friss diplomásként a külkereskedelem területén helyezkedett el, kereskedelempolitikával kezdett foglalkozni a Külkereskedelmi Minisztériumban. Szépen haladt felfelé a ranglétrán, volt külszolgálaton, majd helyettes államtitkárként is tevékenykedett.

2002 és 2005 között a genfi Világkereskedelmi Szervezet mellé rendelt magyar missziót vezette nagykövetként.

2005 óta az EU kereskedelmi igazgatóhelyettese.

2002 és 2005 között a genfi Világkereskedelmi Szervezet mellé rendelt magyar missziót vezette nagykövetként.

2005 óta az EU kereskedelmi igazgatóhelyettese. Névjegy: Balás Péter 1972-ben szerezte meg a közgazdasági diplomáját Budapesten, az akkor Karl Marx Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem), majd ugyanitt a doktori fokozatot 1975-ben.

2002 és 2005 között a genfi Világkereskedelmi Szervezet mellé rendelt magyar missziót vezette nagykövetként.