Időhúzás

Angela Merkel és Nicolas Sarkozy abban állapodott meg, hogy a következő mentőakcióban a magánhitelezők csak önkéntes alapon vesznek részt lejárt követeléseik meghosszabbításával, némiképp hasonlóan ahhoz, ahogy a 2008 végi válság után Bécsben fogadalmat tettek a bajba került keleti EU-tagok további hitelezésére. Azzal, hogy Berlin engedett a kötvénytulajdonosok kötelező részvételéből, Athén papíron elkerülheti a fizetésképtelenség státusát, az Európai Központi Bank pedig tovább finanszírozhatja a görög bankokat.

A piacok megnyugvása azonban csalóka. A befektetők mindössze azt díjazták, hogy megint megúszták az azonnali veszteségleírást, és helyettük ismét az unió adófizetői – főként a németek – nyúlnak a zsebükbe. Meg persze a görögök, akiknek brutális megszorítással kell fizetniük korábbi bűneikért. A probléma azonban ezzel még messze nem oldódott meg.

Már az is kétséges, hogy a német–francia megállapodás mögött más tagállamok is felsorakoznak-e, nem beszélve a hitelező országok közvéleményéről. Bizonytalan a görög takarékossági és privatizációs csomag elfogadása is (Athén már a korábbi feltételek teljesítését is szabotálta). Kérdés, miként tekintenek majd a hitelminősítők az egyezségre.

A tét óriási, és ezt a magánhitelezőknek is tudniuk kell. Már nem csupán néhány milliárd eurós egyedi veszteségekről van szó, hanem sokkal többről: az euróövezet jövőjéről. Amin esetleg még többet bukhatnak a bankok. Épp ezért lehet célszerű most „önként” is a zsebükbe nyúlniuk, vállalva annak összes – ugyancsak súlyos – következményét. Lehet, hogy az építmény így is összeomlik, de e nélkül még nagyobb valószínűséggel.