"Kiszámíthatatlan állami beavatkozásokhoz készítik elő a terepet"

A közelmúltban ezeken a hasábokon a csődjogi szabályozás mielőbbi megújításának fontosságáról írtam (VG, 2011. május 20.). Akkor még nem ismerhettem azt a képviselői indítványt, amely „A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásának és felszámolásának különleges szabályairól” címet viseli. A június 10-én Rogán Antal által beterjesztett T/3504. számú törvényjavaslat szemléletmódja nem teljesen eredeti: az előző kormányzati időszakban fogadta el az Országgyűlés a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvényt. Ez a jogszabály az uniós forrásokból támogatott és a központi költségvetésből finanszírozott beruházások kétségkívül bürokratikus hatósági előkészítésének időigényét úgy kívánta rövidíteni, hogy előírta az érintettek számára, a jövőben kötelesek gyorsabban és hatékonyabban eljárni. Az elengedhetetlen jogi és infrastrukturális fejlesztések elmaradását a törvénybe foglalt „jókívánságok” természetesen nem pótolhatták.

Az öt évvel ezelőtt hatályba lépett törvény azonban több szempontból is eltért a mostani javaslattól. Akkor a törvényhozó előre, normatív módon meghatározta, hogy a hatósági eljárások közül melyek tartoznak a privilégiumot rögzítő szabályozás hatálya alá, és például a Legfelsőbb Bíróságtól mely ügyekben várható el, hogy kilencven napon belül elbírálja a jogerős ítélettel szemben benyújtott felülvizsgálati kérelmet. A jelenlegi javaslat ezzel szemben azt a szabályozási megközelítést követi, hogy a kormány csak azután határoz egy-egy csődbe ment vállalkozásnak az új jogi rezsim alá sorolásáról, ha ellene a csődeljárást vagy a felszámolási eljárást már jogerősen elrendelték. Azáltal, hogy a kormány rendeletben hozza meg a döntését, kizárja, hogy az adós vagy – még inkább – annak hitelezői bírósági jogorvoslatot vehessenek igénybe.

A kiszámítható jogalkalmazáshoz tudni kell, hogy egy céget a kormány mikor minősíthet „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek”. A javaslatban felsorolt esetköröket (így az adós jelentős nemzetgazdasági projekt megvalósításában vesz részt, országos közfeladatot lát el vagy például koncesszióköteles tevékenységet végez) követően olvasható, hogy az új törvény hatálya alá sorolható az a vállalkozás is, amelyre ugyan nem értelmezhető az előzőekben említett, viszonylag egzakt kategóriák egyike sem, de „nemzetgazdasági stratégiai szempontból kiemelt jelentőségű tevékenységet folytat”. Röviden: azok a társaságok számítanak majd kiemelt jelentőségűeknek, amelyeket a kormány rendeleteiben akként határoz meg.

Mindazonáltal a legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a következménye annak, ha a kormány egy fizetésképtelen céget (amely működhet kizárólag magánbefektetésből is) eltérít majd a csődtörvény szabályainak alkalmazásától. A javaslattal bevezetni tervezett legfontosabb újdonság, hogy ezeknek az adósoknak az ügyében a bíróság által kirendelt felszámoló helyébe olyan, kizárólagos állami tulajdonú nonprofit társaságok lépnek, amelyek – a nyolcvanas évek szanáló szervezeteit idézve – a gazdaságpolitikai döntések engedelmes végrehajtóiként járhatnak el. A javaslat másik fontos rendelkezése pedig az általános előírásokhoz képest már akkor módot adna a felszámolás során az egyezség bírói jóváhagyására, ha az egyezséget támogató hitelezők követelése az egyezség megkötésére jogosult hitelezők összes követelésének legalább a felét kiteszi. A csődtörvény jelenleg az úgynevezett kényszeregyezséghez az összes hitelezői követelés kétharmadának megfelelő támogatást ír elő.

A javaslat a létező problémákra – úgy gondolom – elhibázott megoldást ajánl. Nem a csődjog szabályozási, tárgyi és személyi feltételeinek átfogó megújítására vállalkozik ugyanis, hanem kiszámíthatatlan hatású állami beavatkozásokhoz készíti elő a törvényi terepet.