„Nem volt magyar vircsaft”

– Az emberekhez közeli elnökséget tűztek ki célul. Mennyire sikerült ezt megvalósítani?

– Azt hiszem, sikerült polgárközeli elnökséget vinni. Egyrészt olyan témákat tűztünk napirendre, amelyeknél az volt a fő cél, hogy jobbá tegyük az európaiak életét. Beszélhetünk a gazdasági kormányzásról, hiszen annak is az a lényege, hogy ne a jövő generáció rovására éljen a mostani. Az eladósodás ugyanis ezt jelenti. De ha az agrárpolitikát említjük, vagy a gyors válságkezelést az e-kóli-baktériumfertőzés kapcsán, az mind az emberek biztonságos élelmezéséről szólt.

– Van egy olyan olvasata is a polgárközeliségnek, hogy a magyarok mennyire érezték magukénak az elnökséget?

– Volt, aki azzal támadott minket, hogy a magyarok számára nem lett ünnep az elnökség. Nem értek egyet, hiszen voltak népszerű lakossági és kulturális rendezvényeink is, de az elnökség elsősorban kemény munka. Elhangzott az is, hogy az elnökség túl Budapest-központú, de volt, aki azt mondta, hogy túl keveset voltunk a fővárosban. Ebből én azt a következtetést vontam le, hogy talán éppen egészséges egyensúlyt találtunk. Úgy vélem, jó döntés volt Gödöllőre költöztetni a tanácsüléseket: jó befektetés volt, hiszen maradandó fejlesztéseket hajtottunk végre a kastély lovardájában, amelyet ötven év alatt nem sikerült felújítani.

– Az emberek most többet tudnak az unióról, mint fél éve?

– Azt hiszem, mostanra az, hogy pontosan mi is történt, átment a köztudatba. Abban bízom, hogy a magyarok számára már ismerősen cseng a Duna-stratégia vagy romastratégia kifejezés. Azt nem is vártam el, hogy a jogszabály-alkotási folyamatokat értsék. Ők az eredményt várják, hogy Európa által jobb legyen az életminőségük. Azt azonban szeretném, ha értenék: az unió következő többéves költségvetési keretéről szóló, most kezdődő tárgyalásokra biztos cölöpöket tudtunk leverni. Például arról, hogy legyen a jövőben is közös agrárpolitika, meg tudtuk győzni a többséget. Azt pedig már egyhangúlag mondta ki a 27 tagország, hogy maradjon kohéziós politika.

– Brüsszelben hogyan ítélték meg az elnökséget?

– Nem volt magyar vircsaft: tiszteletben tartottuk a hatásköröket. Nem játszottuk túl a szerepünket, ami fontos, hiszen azt mindenki figyeli Brüsszelben, átlépjük-e az uniós intézmények közötti láthatatlan vonalat. Ez így nagyon jó együttműködést szült.

– Ez a jó együttműködés az Európai Parlamenttel mintha nem lett volna annyira egyértelmű. Nemcsak a magyar kormánnyal szemben a médiatörvény miatt megfogalmazott bírálatokra gondolok, de a hatos jogszabálycsomagra is, amelynek elfogadása a parlamentben akadt most el.

– A parlamenttel szerintem jó volt az együttműködés, de ne feledjük el, hogy az EP az unió legpolitikusabb szervezete. Nem várom el, hogy a többi párt tapsoljon a Fidesz-kormánynak. Nem mondom, hogy a január nem tőlünk volt hangos, de nem láttam annak jelét, hogy az együttműködés emiatt akadozott volna. A hatos jogszabálycsomagnál pedig maguk a képviselők mondják azt, hogy a magyar elnökség ennél többet nem tudott volna tenni. Volt 2029 módosító indítvány, ebből maradt egy, ami elég jelentős eredmény. A nézeteltérés abból adódik, hogy a még tavaly ősszel Deauville-ban született francia–német megállapodás alapján a németek kiharcolták az állandó válságkezelési mechanizmust – erről a magyar elnökség idején meg is hozták a konkrét döntést a tagállamok –, és 2013-tól feláll. Ezért cserébe a franciák azt kérték, hogy ne automatikusak legyenek a fegyelmezetlenül gazdálkodó tagországokkal szembeni szankciók. Az EP ezt elutasítja, nagyobb automatizmust szeretne látni, míg a tagországok kormányait tömörítő tanács nem. Senki nem várta el tőlünk, hogy ezt megoldjuk, hiszen van egy megállapodás Merkel és Sarkozy között, amelyet támad az EP.

– Személy szerint mire a legbüszkébb?

– Nagyon kevés időnk volt felkészülni a feladatra. A csapatot mégis sikerült úgy összekovácsolni, hogy egy hangon tudtunk beszélni Brüsszelben. Föl tudtunk karolni politikai szempontból is érdekes témákat, mint például a családpolitika. Rá tudtuk irányítani a figyelmet olyan kérdésekre, amelyek nem feltétlenül tartoznak az uniós jogalkotáshoz. A legjobban a válsághelyzetek igénylik a nagy tetteket, és váratlan krízisből jutott nekünk bőven, mind a fukusimai földrengés, szökőár és atomerőmű-katasztrófa, mind az észak-afrikai válság kapcsán. Nagyon gyorsan reagáltunk, de átgondoltan, a többi uniós intézménnyel egyeztetve. Mellesleg az uniótól kapott minden „házi feladatot” el tudtunk végezni.

– Az elnökség egyik fő eredménye a horvát csatlakozás lezárása lett. A sikert azonban nem lehett biztosra venni.

– A csatlakozás érdekes folyamat volt: ha nem nyomjuk olyan vehemensen, akkor most nincs meg a végső döntés. A horvátok kitartásán és kemény munkáján túl, azt hiszem, ez az a terület, ahol ez tényleg elmondható rólunk. Tény, hogy a bővítés most nem népszerű téma az unióban. Benne van a levegőben a félelem, ennek a falait kellett áttörnünk. Ehhez az Európai Bizottság megnyerése volt a kulcs. Meg kellett értetnünk mind a tagországokkal, mind Brüsszellel, hogy történelmi pillanat van, ha most ezt elmulasztjuk, sokkal hosszabbra tolódhat ki a csatlakozási folyamat. Akkor pedig milyen alapon vártuk el a horvátoktól, hogy teljesítsék a nem kevés áldozattal járó felkészülési feladatokat?

– A schengeni bővítéssel kapcsolatban is ez volt a stratégia?

– Ott más volt a helyzet. A horvát csatlakozás merész volt, de beírtuk a programba. Schengennél azonban azt mondtuk, mindent meg fogunk tenni, de nem fogalmaztuk meg célkitűzésként, mert tudtuk, hogy reménytelen. Mielőtt átvettük az elnökséget, megszületett a francia és a német belügyminiszter levele arról, hogy a románoknak és a bolgároknak nincs helye a schengeni övezetben. Rengeteg kétoldalú egyeztetés árán sikerült azt elismertetni, hogy szakmailag mindkét ország felkészült, és hogy legkésőbb szeptemberig meg kell hozni a politikai döntést. Én ezt óriási eredménynek tartom.

– Az elnökség mottója az „Erős Európa” volt. De ha végigtekintünk a hat hónapon, azt látjuk, hogy az euróövezet minden, csak nem erős. Mennyire sikerült teljesíteni azt a célt, hogy erősödjön meg a bizalom a valutaunióval szemben?

– Úgy gondolom, erősebb lett Európa. Nem az euróval van a probléma, hanem azzal, hogy több államban adósságválság van. Az elnökségi trió mindhárom tagjának jutott egy-egy ilyen ország: a spanyoloknak a görögök, a belgáknak az írek, nekünk a portugálok, és még ráadásnak megkaptuk a görögöket. Ezért van szükség a hatos jogszabálycsomagra, amely 99 százalékos biztonsággal megakadályozza az ilyen helyzeteket, vagy ezért van szükség az európai szemeszterre, amely az átláthatóságot teremti meg. Azt gondolom tehát, hogy ahol szerettük volna mélyíteni az összefogást, ott ezt el is értük, és meggyőződésem, hogy a bővítéstől is erősebb lesz az unió.

– Ehhez mennyit kellett naponta dolgozni?

– Az elnökség vége után talán nem kell hétvégén és éjszaka is dolgozni, de most még csak reménykedünk ebben. A júniusi csúcs után is folytatódott a munka, és ez így marad a júliusban is. De azért szeretném lassan megpróbálni, tudok-e még 7-8 órát aludni éjszakánként.

– És mi lesz augusztus után?

– Szeptembertől újra tagállamként működünk. Készítünk egy külügyi stratégiát, amelynek lesz egy integrációs vonulata. Azt az elismertséget és tőkét, amelyet szereztünk az elnökség során, mostantól a nemzeti érdekérvényesítésben lehet kamatoztatni.

– Mi lesz ezzel a stábbal?

– Egy részétől búcsút veszünk, egy része állandó státusba kerül. A brüsszeli Állandó Képviselet kétszáz körüli létszáma visszamegy száz körülire. Az az érdek, hogy akik ilyen tapasztalat birtokában vannak, maradjanak a rendszerben, de nem biztos, hogy azonnal lesz mindenkinek helye a közigazgatásban. Tartalék állomány létrehozásán gondolkodunk, amelyből a tárcák átvehetnek embereket.

– Milyen tanácsokkal adják át az elnökséget a lengyeleknek?

– Sokat egyeztettünk velük az elmúlt hetekben, ez júliusban is folytatódik. Őket elsősorban az intézményi összefüggések izgatják, az, hogy a lisszaboni szerződés szabta új keretek között mit lehet tenni egy elnökségnek.