Ismeretes, hogy a Széll Kálmán-terv jövőre 83 milliárddal csökkenti a jelenleg 343 milliárd forintos gyógyszertámogatást, 2013-ban pedig további 37 milliárdos szűkítés várható. E szerint a mostani gyógyszertámogatást durva számítással egyharmaddal nyirbálják meg. Ezt a szokatlan és drasztikus beavatkozást a makrogazdasági egyensúly, a költségvetési hiány keretek között tartása igényli. Ismereteim szerint egy év alatt ilyen hatalmas csökkentést az Európai Unió tagállamaiban még soha nem hajtottak végre. A gyógyszer-politikai és az iparpolitikai érvek azonban nem teljes mértékben ismertek, még a vájt fülűek számára sem.
Csaknem tételként fogalmazható meg, hogy Magyarországon az elmúlt húsz évben az egészségügy a makrogazdasági egyensúly elérésének „mintaterepe” volt, hiszen az 1995-ös elhíresült Bokros-csomag, a 2006-os konvergenciaprogram és, úgy tűnik, a 2012-es Széll Kálmán-terv is vitézkedik az egészségügyi kiadások csökkentésében, amelynek kiemelt területe a gyógyszertámogatás. A hazai gyógyszer-támogatási rendszer kialakulása, átalakítása és fejlődése (?) a közgazdaságtanból ismert „stop and go” fogalmával, ciklusaival jó leírható. Amikor a gazdaság túlteljesített, akkor a gyógyszer-támogatási keretek esetenként szakmailag nehezen indokolható módon is emelkedtek. Amikor pedig a „stop”-lámpa világított, késsel és bárddal közlekedtek a döntéshozók a gyógyszertámogatás rendszeréhez.
2007-ben 89 milliárddal csökkentették a támogatásra fordítható összeg nagyságát, 2012–13-ban pedig 120 milliárddal tervezik. Ilyen drámai beavatkozások 5-6 év alatt nem jól hatnak a gyógyszer-támogatási rendszer működésére, amelynek elméleti alapjai – közpolitikai vita híján – az elmúlt húsz évben nem nagyon akartak kialakulni. Óriási adóssága ez a társadalom- és egészségpolitikának, valamint a szűken vett szakmának.
A gyógyszer-támogatási rendszer keresleti oldala viszonylag egyszerűen leírható: a lakosság megbetegedési mutatói, annak szerkezete (mortalitás-morbiditás) stabil indikátor, amely viszonylag objektív módon meghatározza a jelzett alrendszer működését és mozgásirányát, lehetőségeit. A kereslet nagyon intenzív, hiszen a népegészségügyi mutatók rendkívül rosszak. Az EU egyik legrosszabb egészségi állapotával rendelkező ország vagyunk, stabilan magas, rossz onkológiai, keringési megbetegedési mutatókkal.
A gyógyszertámogatás kínálati oldala, amelynek a segítségével a gyógyszerellátás megszervezhető és megvalósítható, nem rendelkezik ilyen stabilitással. A sokat emlegetett „budget impact”, a költségvetési hatás a pénzügyi-fiskális gondolkodás terméke. Óriási elméleti jelentősége lenne ennek, ha a gyógyszertámogatás kereslet és kínálati tényezői az esetlegességen, a spontaneitáson kívül a kidolgozottság jegyeit is magukon hordozhatnák.
Viszonylag kevés hazai elemzés foglalkozott a hazai gyógyszerkiadások nagyságának és szerkezetének az elemzésével. Ám a nemzetközi összehasonlításokból jól látható, hogy a magyar gyógyszerkiadások nagysága az OECD átlaga körül alakul, nem tekinthető kiemelkedőnek. A gyógyszertámogatás 1994 és 2010 között emelkedő trendű volt. A kétségkívül attraktív és a finanszírozó szempontjából fejfájást okozó, nominális növekedés mögött az inflációval deflált emelkedés egy százalék volt.
Ehhez képest a Széll Kálmán-terv várható tételei reálértéken a magyar gyógyszertámogatást az 1994-es szintre tolják vissza a következő két esztendőben. A tervben megcélzott gyógyszerkiadás-csökkentés egészségpolitikai megítélése véleményem szerint kérdéses, hiszen a népegészségügy helyzete, a lakosság egészségi állapota és a nemzetközi összehasonlítások sem indokolják azt. A kérdés szélesebb spektrumban való elemzése – társadalom-, egészség- és iparpolitikai vonatkozások – még tovább bonyolítaná a tervezett intézkedés hatásainak megítélését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.