Civilszervezetek a 22-es csapdájában - Íme, a kormány tervei

Meglepetésre két törvényjavaslat is készül részben ugyanarról a szabályozási tárgyról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete mellett. Az új polgári törvénykönyv – várhatóan ősszel nyilvánosságra kerülő – tervezete szakmai szempontból indokoltan tartalmazza az egyes jogi személyekre, így a gazdasági társaságok mellett az egyesületekre és az alapítványokra vonatkozó szabályokat. A tárca azonban „nem érte be” ezzel, és már egyeztetésre is bocsátotta „az egyesülési jogról, valamint a civilszervezetek működéséről és támogatásáról” szóló törvény tervezetét („civiltörvény”), amely szintén rögzítené az egyesület és az alapítvány jogi státusára irányadó legfontosabb rendelkezéseket. Még az sem zárható ki, hogy amikor a magánjogi kódexről 2012 tavaszán szavaz az Országgyűlés, addigra a „civiltörvény” hatálybalépéséről már múlt időben beszélhetünk. Nem kétlem, hogy a törvény-előkészítő munka ehhez hasonló zavarai viszonylag könnyen orvosolhatók. Komolyabb fejtörést azok az elképzelések okoznak, amelyek a civilszervezetek közhasznú jogállásának a megszerzésével kapcsolatosak.

A „civiltörvény” jelenleg ismert változata alapján a közhasznú jogállás elnyerésére az a szervezet tarthat a jövőben igényt, amelynek „megfelelő erőforrás” áll a rendelkezésére. Ennek alátámasztásához az alapítványnak, egyesületnek azt kell igazolnia, hogy – az előző két, lezárt üzleti év tekintetében – az átlagos éves bevétele meghaladja az egymillió forintot, vagy pedig, hogy „az összesített adózás utáni eredménye” nem negatív. További, törvényben rögzített elvárás volna a civilszervezet „megfelelő támogatottságának” a bemutatása. Ehhez a „civiltörvényben” előírt három feltétel közül kettőnek a meglétét kellene teljesíteni: a magánszemélyektől érkező adományok összege érje el az összes bevétel tizedét, a személyi jellegű kiadások (a vezetők juttatásai nélkül) ne maradjanak el az összes ráfordítás tizedétől, és a civilszervezet központi költségvetési forrásból származó bevétele legyen kevesebb, mint az összes bevétel fele.

Az adóhatóság évente vizsgálja majd, hogy a közhasznúsági jelentés és a számviteli beszámoló adatai alapján az adott szervezet jogosult marad-e a „közhasznú” minősítést biztosító jelző használatára. Ez utóbbi cím elnyerése még annak az alapítványnak, egyesületnek is létfontosságú, amely – ha megengedheti magának – nem tart igényt közvetlen állami támogatásra. Attól azonban nem tekinthet el, hogy a magánszférából verbuvált pártolóit (az adományozókat), valamint az általa támogatottakat (pl. egy alapítvány a kedvezményezettjeit) az állam ne mentesítse az adott (kapott) juttatással összefüggésben a közterhek fizetése alól. Kétséges továbbá, hogy egy túlélésért küzdő egyesület képes lesz-e betartani a köz- és a magánpénzek arányára vonatkozó előírást, visszautasíthat-e a közhasznú jogállás megőrzése végett olyan költségvetési támogatást, amelytől a fennmaradása függ. A szabály nem életszerű.

A „civiltörvényben” meghatározott követelmények országgyűlési elfogadása a magánautonómia érdemi korlátozását jelentené. Az állam ugyanis a civilszervezet által elért pénzügyi eredményektől tenné függővé a (további) sikerekhez nélkülözhetetlen adománygyűjtési esély biztosítását. Azok az alapítványok és egyesületek, amelyek a karitatív céljukhoz szükséges forrásokat épp a magánszférából (prosperáló vállalkozásoktól, vagyonos polgároktól) tervezik megszerezni, mindaddig nem fordulhatnak oda a siker reményében, amíg nem igazolják, hogy teljesítették a „megfelelő erőforrás és támogatottság” kritériumait. Az „ördögi kör” így gyorsan bezárul: a közhasznúsághoz „magánpénz” kell, ám a közhasznú jogállás hiánya a pénz megszerzésének akadályává válik. A kérdés csupán az, fennmarad-e így a törvény elfogadását követően a jelenleg is szegény, ám tevékeny civil társadalom.