Hirtelen mindannyian bajban lévő devizahitelesek lettünk

Könnyű helyzetben lennének ilyenkor az elméleti közgazdászok: elég volna annyit mondani, hogy aki kockáztatott azzal, hogy devizában adósodott el, ne csodálkozzon azon, ha a rizikó rosszabb következménye jön. És persze valóban ott a nagy kérdés: ha például Budapest korábbi és mostani vezetői képesek voltak nem a svájci pénzre támaszkodni, akkor mit szóljanak ahhoz, hogy most a gyengébb frankkal eddig jobban járókat segítené az állam?

A helyzet azonban korántsem ennyire rideg. Nyilvánvaló, hogy amikor önkormányzatok százai dőlhetnek be, a kormány nem nézheti ölbe tett kézzel, ahogy a közgazdaságtan híres láthatatlan keze rombol. A rövid távú segítségnél is fontosabb azonban az, hogy az önkormányzatok feladatait és költekezési lehetőségeit átszervezzék hosszú távon is.

Döbbenetes persze látni, hogy miközben a pénzügyi szakemberek évek óta arról beszélnek, mekkora baj, hogy sok ember úgy vesz fel hitelt, hogy bele sem gondol a kockázatokba, az önkormányzatoknál, ahol ülnek a gazdasághoz értők, pontosan ugyanezeket a hibákat követték el. A képlet pedig egyszerű. Aki nem biztos a visszafizetésben, ne vegyen fel hitelt. Baj az extrém helyzeteknél van – és egy 250-es frank elég extrém helyzet.

Sokan mintha bele sem gondoltak volna, mi történik ilyenkor. A Kádár-korból még ittmaradt a tévhit: az állam úgyis mindenben ki tud segíteni. A magyar önkormányzatok és a magyarok milliói épp most tanulják meg, hogy ez mégsem feltétlenül van így. Félő azonban, hogy túl drága lesz ehhez a tanulópénz.