Így nyerhetünk az eurózóna válságán

Az elmúlt másfél évet tekintve az euróövezet folyamatai egy fokozatosan elburjánzó adósságválsággal szembeni küszködés történeteként is leírhatók. A krízis első körben csak az övezet belső perifériáját érte el. A hagyományosan megbízhatatlan fiskális politikát folytató, nyakig eladósodott Görögország krízise nagy biztonsággal előre jelezhető volt.

Portugália válsága ugyancsak várható volt, részben a hosszú ideje megoldatlan költségvetési problémák, részben az ország gyenge versenyképessége miatt. Írország és Spanyolország nehézségei ugyanakkor más természetűek: bizonyos tekintetben mindkét ország saját korábbi sikereinek áldozata – ingatlanpiacuk túlságosan is vonzónak bizonyult, ez a szabályozási hiányosságok és a túlzott optimizmus mellett túlfűtöttséghez, a kapcsolódó szolgáltató szektorok zabolátlan növekedéséhez vezetett. Jelenleg mindkét ország fájdalmas korrekciós perióduson megy keresztül, hosszabb távú kilátásaik azonban nem rosszak.

Az elmúlt hónapokban ugyanakkor már az Európai Unió több alapító tagja is kritikus megítéléssel szembesült államadósságának hosszabb távú fenntarthatóságát illetően. Olaszország, ahol az államadósság szintje a GDP 120 százaléka körül mozog, kénytelen volt újabb határozott kiigazító csomaggal elejét venni az esetleges spekulációknak. Még az elsőrendű hitelminősítésének a megőrzéséért aggódó Franciaország is pótlólagos stabilizációs lépések meghozatalára kényszerült. A korábbi fertőzéses típusú válságok – például a kilencvenes évek végi délkelet-ázsiai – ugyanis világosan mutatták, hogy krízisek idején olyan országok is a nemzetközi pénzpiacok célkeresztjébe kerülhetnek, amelyek makrogazdasági fundamentumaikat tekintve erre egyébként nem szolgálnak rá.

Az euróövezeti adósságválság újabb hullámai közvetve természetesen befolyásolják a közép-európai új tagországok gazdasági perspektíváit is. A reálgazdasági hatás negatív: a megszorító csomagok visszavetik a valutaunió államainak a keresletét, s ez a visegrádi országok exportkilátásait is rontja. Ráadásul valószínű, hogy ez a hatás felerősödik a várakozások csatornáján keresztül: a bizonytalanabb gazdasági körülmények mellett óvatosabbak a gazdasági szereplők, a lakosság visszafogja fogyasztását és hitelfelvételét, a vállalatok pedig elhalasztják korábban tervezett beruházásaikat. Ezt jól mutatja, hogy augusztusban érzékelhetően romlott az üzleti hangulat az euróövezet kulcsországában, Németországban is.

A valutaunió válságának a közép-európai régióra gyakorolt pénzpiaci hatásai ugyanakkor nem triviálisak. Minthogy a térség országainak adósságproblémái lényegében eltörpülnek az euróövezet belső perifériáján lévőkhöz képest, ingatlanpiaci buborék pedig – ellentétben a balti államokkal – nem alakult ki, a negatív fertőzéses hatás mellett egy pozitív forgatókönyv is elképzelhető: a nagyobb fiskális stabilitás fokozatosan felértékeli a visegrádi országokat, s ez a kedvezőbb tőkevonzó képességben és jobb pénzpiaci megítélésben is érvényre jut. Ennek a szcenáriónak a valószínűségét növelik a hiteles deficitcsökkentési programok, illetve a stabil belső növekedési kilátások.

Ezt igazolva a múlt héten Csehország már megkapta jutalmát az egyik nagy hitelminősítő intézettől, amely két fokozattal kedvezőbb kategóriába emelte a cseh adósságkockázati besorolást. Bár fiskális kiigazítási programjaikat valamivel több kétség övezi, a második negyedév kedvező növekedési adatai a lengyel és a szlovák gazdaság megítélésének is inkább pozitív kilátást adnak. Ilyen környezetben a belső piac gyengeségétől és a devizahitelezés utóhatásaitól megtépázott Magyarországon abban reménykedhetünk, hogy ezúttal nem a dél-európai fertőzés, hanem a közép-európai régió pozitív hatása gyűrűzik be hozzánk.