Ugrás a sötétbe

Bár a közel egy évig húzódó tárgyalások eredményeképpen május végére sikerült tető alá hozni a bankokkal egy kompromisszumos megoldást, annak részleteit még az utolsó pillanatokban sem sikerült tisztázni. Az csak a kisebbik baj, hogy egy olyan egyszerű kérdésben, mint a közjegyzői díjak mértéke, miért kell mindössze egy nappal az árfolyamgát rendszerének bevezetése előtt egyeztetni. Jóval nagyobb probléma, hogy sem a bankok, sem az ügyfelek nem tudják, mi lesz 2015-től, amikor az átmeneti lehetőség megszűnik. Enélkül ugyanis nemcsak felelős döntést hozni lehetetlen a belépésről, de jogilag is aggályos az utólagos rendeletalkotás.

A kormánynak persze igaza van abban, hogy sem a devizahitelek elterjedéséről, sem a svájci frank árfolyamának elszabadulásáról nem ő tehet. Az „ősbűn” a korábbi kormányoké, amelyek rossz gazdaságpolitikája magas forintkamatokat eredményezett, és amelyek nem fékezték meg időben adminisztratív eszközökkel a jólét illúzióját kínáló devizahitelezést. Az is nyilvánvaló, hogy a terhek ide-oda rakosgatásával a svájcifrank-hitelek problémáját még jó ideig nem lehet megoldani.

Lassan azonban ott tartunk a felelőtlenségben, mint néhány évvel ezelőtt. Nem az árfolyamgát lehetőségével van a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy a kormány – a belső fogyasztás visszaesésétől tartva – úgy igyekszik „minél több” embert a védőernyő alá terelni, hogy közülük még a legtájékozottabbak sem lehetnek képesek lépésük minden következményét felmérni. Ami pedig legalább ekkora baj, hogy a bankoknak sem lehet pontos képük hitelportfóliójuk minőségéről. Mindenki csupán a folyamatok jobbra fordulásában bízik. Pedig épp 2011 mutatta meg, hogy ez mennyit ér.