A szomszéd tehene

Így vannak ezzel a marketing területén tevékenykedők és maguk a borászok is, akiknek mindez elemi érdekük lenne. Minden vagy legalábbis szinte minden résztvevő jót akar: a magyar bor keresettségének és elismertségének javulását.

Nagyjából azonban ennyi a közös az érintettekben. Ezenfelül a szereplők közt az ellentétek, sokszor személyes sérelmek régi vagy újabb, szinte átláthatatlan hálója feszül. A borászok bírálják a bormarketinget, az Agrármarketing Centrum megértést és ötleteket egyaránt várna a borászoktól, maguk a bortermelők pedig gyakorlatilag nem értenek egyet semmiben azon kívül, hogy a magyar bor jó, és kitartó munkával piacképessé tehető.

Az elmúlt évek szervezeti átalakulásának dacára még mindig nehézkesen működik a hazai bormarketing, amely az alacsony fogyasztás és az adminisztrációs nehézségek mellett még érthető is. Ám a nagyobb baj az, hogy elfogadottsága a borászok körében jottányit sem nőtt. Ennek legfőbb oka, hogy a borásztársadalom maga sem képes megegyezni abban, mit akar. A bormarketing jogos és általános igénye mögött mind a mai napig nem született meg egy olyan stratégia, vagy legalább egy olyan, az alapelveket felrajzoló vízió, amelyre a felek áldásukat adnák. Nincs egyetértés abban, hogy a világon széles körben elismert vagy a jellegzetesen magyar fajtákat támogassák-e.

Ahogy abban sem sikerült megállapodni, hogy milyen vásárlói kört célozzanak meg, mely kategóriába sorolható borral. Az ízlésbeli különbségek, azaz hogy a borkultúra fiatalos, életteli vagy inkább tradicionális színeit hangsúlyozzák, már csak a kisebbik gondot jelentik.

A közös érdek felismerése, a megegyezésre való hajlandóság hiánya nem megspórolható. Amíg valamilyen kompromiszszumra nem kerül sor, addig marad minden oldalon az elégedetlenség meg az importborok diadalmenete.