Az elveszett áfa nyomában, avagy hogyan fogjunk tolvajt?

Évtizedek óta folyik a vita, mennyire hatékony az általános forgalmi adózás rendszere. Kimondatlanul is ez a napokban körvonalazódó éves adóváltozások egyik kulcskérdése. Az európai viszonylatban alacsony személyijövedelemadó-kulcs és az alacsony társaságiadó-teher mellett ugyanis Magyarországon kiugróan magas lehet az áfa mértéke jövőre. Az okok között bizonyosan az egyik legfontosabb, hogy míg a jövedelmeket nagyon könnyű eltitkolni feketefoglalkoztatással, addig áfát a feketemunkás is fizet. Ez az alapvető előny még akkor is igaz, ha egyes szektorokban valóban jelentős az áfa nélküli forgalom (piacokon, kis boltokban vagy mondjuk fodrászatokban). És még akkor is, ha az áfás számlázás és visszaigénylés rendszere euró-százmilliárdokra rúgó csalásokra ad lehetőséget az Európai Unióban.

A csalások technikája évről évre változik. Korábban a mobiltelefonok és számítógépes alkatrészek voltak az érintett termékek, mára már az áruk, szolgáltatások megdöbbentően széles körére specializálódnak a csalók, a mezőgazdasági termékektől a szén-dioxid-kibocsátási kvótáig. A jogalkotó és az adóhatóság próbálja követni, leleplezni, megakadályozni az újabb és újabb trükköket, de félő, hogy ebben a versenyben a rabló és a pandúr között a rablók sokszor kerülnek lépéselőnybe. A lépéselőny egyik oka az információhiány. Minél több üzleti kapcsolat van az adóhatóság látókörében, annál hatékonyabban kaphatja el a szabálytalan elszámolásokat. Éppen ezért az adócsalás elleni küzdelem egyik iránya évek óta az adóhatósági adatgyűjtések körének szélesítése.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete vetette fel legutóbb, hogy az adóhatósági adatgyűjtés kiszélesítésével lehetne küzdeni a csalók ellen. A koncepció szerint az áfabevallás részeként a vállalkozások nyilatkoznának minden egyes kibocsátott és befogadott számla lényeges adatairól: a számlaszámról, a partner nevéről, az adóösszegről.

A javaslatnak vannak egyértelmű előnyei. Ha az adóhatóság minden adózó minden befogadott számlájáról részletes adatokkal rendelkezne, automatikusan ellenőrizhetné, a számlakibocsátó valóban megfizette-e az áfa összegét. Jelentősebb eltérésnél gyors vizsgálatokkal minden eddiginél hamarabb nyomára bukkanhatna a nagyüzemi csalássorozatoknak. A profi, nemzetközi áfacsaló bandák számára ezután Magyarország aligha lenne kívánatos terep: más országokban kevesebb munkával tudnának hasonló jogtalan haszonra szert tenni.

A koncepció hátránya, hogy az adózók vállára keserves adminisztrációs terhet helyezne. A komoly informatikai rendszerekkel rendelkező nagyvállalatoknál nagyléptékű fejlesztést igényelne, hogy az adatok az elektronikus bevallásokba importálhatók legyenek; kisebb adózók számára pedig a könyvelési költségeket növelheti meg jelentősen, ha minden egyes számla adatait manuálisan kell rögzíteni a bevallások elkészítésekor. Ez aligha felel meg a kormány által gyakran hangoztatott egyszerűbb adórendszer és egyszerűbb bevallások célkitűzésének. Ráadásul nem csak az adózókra hárulna jelentős teher: az adóhatósági rendszerek fejlesztése, a temérdek új adat befogadásához és feldolgozásához szükséges beruházások munkaidőben és költségekben az állam oldaláról is áldozatot igényelnének.

Rövid távon fájdalmas lehet ezért a megoldás. Kérdés: megéri-e? A költségvetés számára feltehetően igen. Az adócsalások ellen elérhető minden győzelem sokat ér az államháztartásnak. A fogyasztók számára is előnyös lenne, ha csökkennének az adóterhek, miután a csalók nem jutnak jogosulatlanul költségvetési pénzekhez. A vállalkozásoknak viszont (akik számára az áfa csak átfutó tétel, nem valódi költség) mégis csak egy jelentős, új teher lenne a tételes bevallási kötelezettség.
Sajnos az adóztatásban ritkán vannak egyszerű és könnyű lépések.

Földes Balázs A koncepció hátránya, hogy az adózók vállára keserves adminisztrációs terhet helyezne -->