Bankárok határok nélkül: mindenki nyerhet rajta

A válság idején a bankok aktivitása főleg a tőkeintenzívnek tekinthető területeken esett vissza, mint amilyen például a magánszektor hitelezése volt. A csökkenés főleg a nem pénzügyi szektor vállalatainak finanszírozásában jelentkezett, míg a hagyományosan sokkal kevésbé nemzetközi háztartási hitelezés sokkal robusztusabbnak bizonyult. A magánhitelek folyósítása hanyatlásának részben az volt az oka, hogy megnőtt a bankoknál tartott külföldi állampapírok állománya. A válság előtt a bankok inkább nettó eladók voltak a külföldi államkötvények piacán, ahol a 2008–09-es válság idején kezdték jelentősen felfuttatni a vásárlásaikat. Az európai szuverénadósság-válság 2010-es kirobbanása után azonban ismét jelentősen csökkent a bankok étvágya a külföldi állampapírok iránt.

A szokásos hitelezési tevékenység alakulásával ellentétben lényegében változatlan maradt a pénzintézetek tevékenysége a külföldi pénzügyi közvetítésben, azaz a befektetési banki szolgáltatás vagy a vagyonkezelés terén. A bankközi kapcsolatokban, illetve a befektetési banki műveletek körében meglehetősen nagy a nemzetköziség foka. A pénzügyi intézmények elmélyült kapcsolatainak rendszere, illetve a globális léptékben tevékenykedő befektetési bankok aktivitása csak rövid ideig tartó csapásoknak volt kitéve a válság idején. Ezzel ellentétben változatlanul mérsékelt maradt a külföldi piacok fontossága a vagyonkezelők számára, ebben nem volt lényeges változás 2007 óta.
Az itt-ott észlelt visszaesés ellenére a bankok külpiaci jelenléte ma összességében sokkal nagyobb, mint volt akár néhány évvel ezelőtt is. Ennek egyik oka az, hogy a bevételek növekedése általában kéz a kézben jár a makrogazdasági növekedéssel, ez utóbbi pedig inkább a felzárkózó piacokon jelentkezik, semmint számos bank érett otthoni, nyugati piacain. A feljövő térségek további sajátossága, hogy a magán- és a közadósságok szintje ott sokkal alacsonyabb.

A földrajzilag diverzifikált intézmények teljesítménye általában is jobb volt az átlagosnál, mert kevésbé voltak sebezhetők egy-egy régió visszaesésével szemben. Emellett a külföldi expanzió gyakorta az egyetlen útként kínálkozott a gazdaságos üzemméret növelésére, mert a belföldi piacokon többnyire nagyfokú telítettséggel kellett szembenézni. Az integrált pénzügyi piacok a bankok ügyfelei számára is jelentős előnyöket kínálnak, mert lehetővé teszik az intézmények számára, hogy a pénzügyi szolgáltatások szélesebb körével, jobb minőségű és kedvezőbb árú kínálattal álljanak elő. Az erős nemzetközi pénzügyi partnerek megléte elengedhetetlen a multinacionális nagyvállalatok számára, amelyek gyakran igényelnek globális léptékű pénzforgalmi menedzselést vagy nagyméretű tranzakciók támogatását.

Ezen előnyök alapján gyors ütemben haladt előre az érintett cégek nemzetköziesítése. Nem is oly régen, 2001-ben Európa 20 legnagyobb bankja még belföldön termelte ki a bevételeinek 52 százalékát. Ez az arány 2010-ig 42 százalékra mérséklődött, ez figyelemre méltó csökkenés. Ebben a gazdasági válság csak rövid ideig tartó törést tudott okozni.

Érdekes megjegyezni, hogy a nagy európai bankok többségénél az elsődleges befektetési célt más uniós piacok kínálták, nem a világ egyéb térségei. Ennek folytán a banki bevételeken belül az európai eredet hányada az utóbbi évtized során a 20 százalék alatti szintről 30 százalék közelébe emelkedett. Az ázsiai térség aránya ugyancsak nőtt, az amerikai eredetű hányad azonban esett – bár abszolút értékben még az is bővült.
Mindent összevetve a válság utáni nemzetközi banki tevékenység kilátásai javultak, ebben változást csak a szabályozás okozhat. A mostani környezetben, amikor újra erősödött a piacok, az intézmények és a pénzügyi eszközök szabályozására irányuló figyelem, elkerülhetetlenül jelentkeznek nemzetközi eltérések az új szabályok kiterjedtségét, hatókörét és alkalmazását illetően. Ha eközben elmarad az átfogó, konzisztens megközelítés, akkor fennáll a kockázata annak, hogy a hatóságok valamilyen jogi fércművet hoznak létre, ami miatt a nemzetközi banki műveleteket csak sokkal gyengébb hatékonysággal, drágábban és körülményesebben lehetne végrehajtani.

Az sem zárható ki, hogy egyenesen korlátozzák külföldi bankok piaci hozzáférését. Az Európán belüli banki kapcsolatok utóbbi évtizedben tapasztalt gyors növekedését nagyrészt az tette lehetővé, hogy kiiktatták a külföldi szolgáltatók megjelenésének útjában álló akadályokat. Ez a környezet talán még nincs alapjaiban fenyegetve, bizonyos aggályok azonban világosan kivehetők. Elég, ha a nemzetközi bankok tőkemegfelelési mutatójának esetleges szigorítására gondolunk, például azokra a javaslatokra, amelyek a leányvállalatok tőke- és likviditáskövetelményeire vonatkoznak.

Összegezve megállapítható, hogy a határokon átívelő banki szolgáltatások kedvező kilátásai nyomán tovább erősödhet a nyugati bankok jelenléte a felzárkózó térségek piacain, ez utóbbiak helyi bankjai pedig a saját nemzeti határaikon túlra kezdenek tekingetni. A hagyományos hitelezés és betételhelyezés még mindig kínál növekedési potenciált, sőt, e tevékenység még vonzóbbá válhat a befektetési banki szolgáltatásokkal, illetve a vagyonkezeléssel összevetve, főleg az új szabályozási környezet miatt. Ebben az esetben a banki tevékenység még jobban hasonlít majd más iparágakéhoz, amelyek vállalatai globális hálózatokká szerveződve maguknak és ügyfeleknek is hasznot hoztak.