Beszéljenek a tettek

Bár a miniszterelnöknek igaza van abban, hogy a szavak helyett a tettek számítanak, válasza könnyen visszahullhat rá. Nem feltétlenül azért, mert a félrevezetett választók emiatt ábrándulnának ki belőle: sokukhoz el sem jut a beismerés, a szimpatizánsok szűkebb köre pedig csak a politikai ellenfél esetében tartja ugyanezt bűnnek. Sokkal inkább a befektetők kijózanodása okozhat problémát. A Széll Kálmán-terv bejelentése óta megerősödő bizalom ugyanis az ígéreteknek szólt, a fenntartható fiskális pályát megalapozó intézkedések továbbra is váratnak magukra. A hétvége után talán már többet láthatunk ezekből, az eddig bejelentett lépések mindenesetre nem utalnak a problémák érdemi, tartós kezelésére.

Épp ezért lett volna jó fogódzót találni abban a jelentésben, amelyet a Világgazdasági Fórum (WEF) adott ki tegnap. Elvégre az a tények és az üzletemberek véleménye alapján mutatja meg, hol is áll jelenleg Magyarország versenyképessége másokkal összehasonlítva. Csakhogy a felmérés a módszertana miatt jelentős részben még a múltat tükrözi, a jelenre, pláne a jövőre kevés útmutatót ad. Ráadásul az előbbit is ellentmondásosan teszi: míg például a szintén svájci IMD májusi, hasonló listáján öt helyet visszaestünk, a WEF rangsorában – ugyanazt az időszakot némileg eltérő kritériumok alapján vizsgálva – négy helyet előreléptünk.

A versenyképességi listák mégsem haszontalanok. Megmutatják a gyengeségeinket másokkal szemben. Azokat a területeket, ahol a tetszetős szlogenek ellenére évek óta nem történt változás. Hogy lesz-e végre, az pedig még nem is csak kizárólag a közelgő bejelentéseken, hanem azok megvalósításán múlik majd.