Hattyúdal

Láthatóan a nagy, földindulásszerű katasztrófa elmarad. Ehelyett az ágazat több szereplője lassú halálra van ítélve. Nem egy közülük ma már nem az üzleti eredmények, hanem jobbára csak hitelezőivel szembeni kötelezettségeik miatt folytatja tevékenységét, abban a reményben, hogy néhány év múlva jobb idők következnek.

Ennek pillanatnyilag semmi jele. A borúlátást félretéve, még a higgadt várakozások szerint is rövid távon minden fontosabb tényező ellenük játszik. Nem várható az elkövetkező két évben a fogyasztás számottevő bővülése, az alapanyagárak csökkenése, a kereskedelmi árak olyan mértékű növekedése, amely érdemi profitot hozna.

Érdemi profit ugyanis az, amelyből fejleszteni lehet. Ez ma Magyarországon még a legnagyobbaknak sem elérhető lehetőség. Ami igazán nagy probléma, hogy nem csak a nyereség alacsony szintje miatt. Nem kedvez a fejlesztéseknek a többi negatív mutató, és – valljuk be – a gazdaságpolitikai környezet sem. A probléma nem új keletű, kormányok jönnek-mennek, érdemi intézkedés nem történik. Ami történik, az néha többet árt, mint használ.

Törvényszerűnek, a játékszabályokból fakadó szükséges rossznak tekinthetnénk a folyamatot, ha nem azt látnánk, hogy Nyugat-Európában, de még a környező, egykori szocialista országokban is egyre-másra hajtanak végre fejlesztéseket. Olyan technológiai előny ez, amelynek révén a versenytársakkal szemben még a legnagyobb hazaiak is behozhatatlan hátrányba kerülnek előbb-utóbb. A szemünk láttára megy tönkre egy ágazat.