"Barroso hitelessége túl kopott ahhoz, hogy tempót diktáljon"

Még a legvérmesebb Barroso-bírálók sem igen találtak fogást – leszámítva persze a megátalkodott euroszkeptikusokat – a bizottsági elnök heves, integrációpárti „uniós üzenetén”. Ez utóbbi, fura módon, a tagállami körökben azon diplomaták között keltett inkább kétkedő morgást, akik éppen hogy elkötelezettjei az euró és a gazdasági integráció erősítésének.

„Ébresztő beszédnek, ha ugyan van olyan, aki erre rászorul, jó lehetett. De a gyakorlati lépéseket úgysem a lángoló szónoklat, hanem a valóság tényleges mozgástere határozza meg” – jegyezte meg egy veterán tanácsi diplomata, aki még hozzátette: „Ráadásul Barroso hitelessége is erősen megkopott ahhoz, hogy éppen ő próbáljon tempót diktálni.”

A jelenlegi, ideiglenes válságkezelő eszköz, az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap (EFSF) tagországonkénti ratifikációját kísérő aggodalmak valóban sokatmondóak. A folyamat még nem zárult le, három országban is hátravan a szavazás, köztük a szlovák parlamentben nagyon is reális a veszélye az elutasító többségnek. A német Bundestagban ugyan ez a veszély nem állt fenn – lévén, hogy az alapot a legnagyobb ellenzéki párt is támogatta –, de a csomagot eredetileg felkaroló kormány sorsa már annál inkább: saját többségéből Angela Merkelnek alig négy szavazatot sikerült csak megőriznie az ügy számára. És akkor még nem szóltunk a karlsruhei német alkotmánybíróság döntéséről, amely ugyan zöld utat adott az EFSF elfogadásához, de még tovább konkretizálta azokat a korlátokat, amelyeken túl – a bírák megítélése szerint – bármely kormányintézkedés egyúttal alkotmánysértés elkövetését is jelentené.

Egyebek között újfent leszögezték, hogy a német kormány nem kötelezheti el magát olyan, a közös valutát támogatni hivatott állandó mechanizmus mellett, amelyik más országok nagy volumenű felelősségvállalásától is függ. Más szóval, a német kormány megteheti, hogy saját döntése és parlamentje egyetértése alapján pénzügyileg támogassa például a görög kormányt, ha akarja, de nem hatalmazhat fel a német képviseleti demokrácia intézményei által közvetlenül nem ellenőrizhető harmadik szereplőket arra, hogy tartósan, nagy összegben, német adófizetői pénzekre is alapozva külső műveleteket hajtson végre. Sokak szerint mindez igen könnyen és igen hamar, még a 2013-tól életre hívni szándékozott Európai Stabilizációs Mechanizmus sorsát is megkérdőjelezheti – legalábbis német földön –, hát még a gyors beavatkozást követelők körében oly népszerű, leendő eurókötvény intézményét.

Azért fontosak ezek a mozzanatok, mert szakértői tervezőasztalok mellett, számítógépes szimulációs programok alapján, a piaci mozgásokat elemezve, pusztán technokrata alapon ésszerűnek tűnhet a jelenleginél sokkal radikálisabb lépések felvázolása. Politikai tőkét is hozhat – például Barrosónak – a konyhára, ha erőteljesen kiáll a kormányközi lagymatagság ellen, és eltökélt, azonnali közösségi intézkedéseket sürget, ha kell, ez utóbbiak számára új közösségi jogosítványokat is követel, akár szerződésmódosítással is. Bizottsági elnökként ez a dolga: szaladjon előre, és jelezze, hogy mi lenne – elméletileg – az eddigieknél is kívánatosabb.

De valószínűleg nem lenne helyes abba a naiv hibába esni, hogy ettől aztán valóban meglódulnak majd az események. Az utóbbiakról ugyanis olyan politikusok döntenek, akiknek a sorsa az ilyen német és szlovák – meg más egyéb – parlamenti szavazásoktól, netán alkotmánybírósági döntésektől is függ. És ezen a térfélen ma előreszaladás helyett éppen hogy gyanakvó – ellenséges? – visszahúzódás inkább a jellemző. Őket kell meggyőznie annak, aki valós haladást akar elérni.