Egy csúcs a sok közül?

Az euróövezet válságát kezelő csúcs öt fontos területen hozott döntést, amelyeket érdemes sorra venni.

A bankok képviselői „önként” vállalták, hogy 50 százalékkal csökkentik követelésüket a görög állammal szemben egy kötvénycsere keretében, amelynek részleteit később dolgozzák ki, és 2012 első negyedévében hajtják végre. Egyfelől örvendetes, hogy a magánbefektetők hozzájárultak az 50 százalékos veszteséghez, ugyanakkor kétséges, hogy a piaci hitelezők valóban kellően nagy számban lesznek hajlandók részt venni a programban. Ha nem, akkor az egész görög adósságmizéria újrakezdődik. Az új terv szerint 2020-ig Görögország államadóssága a GDP 120 százalékára csökken, addig az euróövezeti partnerek finanszírozzák, de kétséges, hogy vajon 2021-től helyreáll-e a piaci forrásbevonás lehetősége, és ha igen, milyen kamaton. Emellett az új terv akkor működik, ha Görögország valóban végre tudja hajtani a szükséges kiigazítást, amely nagyon nehéz lesz az átfogó népharag miatt.

Helyes irány, hogy az euróövezeti vezetők felismerték az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz nagyobbá és hatékonyabbá tételének szükségességét. A megállapodás szerint az eszköz garanciát vállalhat az új kibocsátású kötvények bizonyos százalékára, ez azonban nem ideális megoldás. Azon befektetőket, akik amiatt aggódnak, hogy idővel esetleg az olasz államadósság is túl nagynak bizonyul, nem fogja túlzottan megnyugtatni, ha a kötvény értékének például 20 százalékát biztonságban tudhatják. Duális kötvénypiac jöhet létre, tehát az új, garantált kötvények magasabb áron forognak, mint a meglévők. Ha a meglévő kötvények árfolyamveszteséget szenvednek, akkor számottevő veszteségeket okozhatnak a befektetőknek, ez pedig a bankrendszer problémáinak fokozódásához vezethet. Emellett ha az eszközt garanciavállalásra használják, akkor már nem jut lehetőség például a további országok „hagyományos” hitelezésére. Kérdés az is, hogy mely külső államok fizetnek be abba a másik alapba, amely létrejön, remélhetőleg a Nemzetközi Valutaalap szakmai felügyelete mellett, a bajban lévő euróövezeti tagok átmeneti megsegítésére. Brazília már jelezte, hogy nem.

A bankok feltőkésítésének célja megint csak helyes. Azonban a módja nem a legmegfelelőbb, és kockázatokat rejt. Ugyanis a nyári stressztesztek adataiból kiindulva követelnék meg, hogy legalább 9 százalékos legyen a tőkemegfelelés kedvezőtlen esetben. Azonban a nyári tesztek hitelessége gyenge. Gondoljunk csak a belga–francia Dexia bankra, amely pár hete ment csődbe, noha a streszteszten a tőkemegfelelési mutatója 10 százalék felett volt. Emellett nagy a kockázat, hogy a magasabb tőkemegfelelési mutatót a bankok nem új tőke bevonásával érik el, amely igen drága jelenleg, hanem inkább leépítik hiteleiket, amivel a gazdasági növekedés szenved csorbát.

Részletes menetrendet jelentettek be az olasz reformok ütemezésére, amelyet az euróövezeti partnerek szigorúan fognak ellenőrizni. Ez örvendetes, hiszen nemcsak Olaszországnak van nagy szüksége a reformokra, de az euróövezet jövője is ezen múlik: az olasz gazdaság túl nagy ahhoz, hogy kimentsék. Az ördög ismét a megvalósítás részleteiben lesz.

A gazdasági kormányzás erősítése, a rendszeres konzultációk segítenek a helyzeten, és hasznos, hogy megállapodás született további előrelépésekről – bár ezek összességében nem tűnnek túl jelentősnek. A válság leküzdése elsősorban az előző négy pont sikeres végrehajtásán múlik.

Mindent összevetve a mostani csúcs talán valóban nemcsak egy volt a sok közül, hanem annál valamivel több. Azonban a komoly kérdőjelek továbbra is fennállnak, és sajnos az sem várható, hogy egy csapásra véget ér az eurózóna válsága.