Már azon sem morgunk, hogy mások eltitkolt adóját is mi fizetjük

Kényszerű foglalatosság az adóváltozások tanulmányozása, de egy vállalkozás számára ugyanúgy a gazdálkodás része, mint „a szőlőfürtök ritkítása, mert bár nem könnyű feladat, de nélküle nem tudod beállítani a tőkénkénti termésmennyiséget”. Nekem pedig alkalmazottként – egykoron adójogszabályok írójaként – érdekes tapasztalás megérteni egy vállalkozó vélekedését a legfrissebb módosításokról.

A gazdaság nehéz helyzetben van. Ennek a ténynek akkor is megvan az igazsága, ha nem magunkban, hanem a világgazdaság kényszerű, sorsunkat meghatározó hatásaiban találjuk meg az indokát. A kormány kényszerpályán mozog, és a „kényszerpálya-matrica” árát meg kell fizetni. Már csak azt szeretnék tudni a hazai vállalkozások, hogy négynapos, heti, havi, éves vagy évtizedes árral számoljanak. Egy vállalkozás számára a válság okozta veszteség a gazdálkodás velejárója, ezért inkább annak ismerete fontos, mennyi ideig kell számolni a válsággal, illetőleg a válság hatásait ellensúlyozó adóintézkedésekkel.

A minimálbér, az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék korrekciója, az önkormányzati adóbeszedés lehetőségének bővítése, a jövedéki adó és az általános forgalmi adó mértékének növelése, a szigorodó és egy öszszegben fizetendő cégautóadó, az üzleti ajándék és a reprezentáció adókötelessé tétele, a veszteségelhatárolás intézményének újragondolása, a „chipsadó” – mint a 3 százalék alatti hiánycél megtartásának vélelmezett eszközei – elkerülhetetlen terhet rónak majd a vállalkozásokra. Ugyanakkor jogos a felvetés: valóban elkerülhetetlen mindez?

Mert van, aki így is el tudja kerülni az adóterheket, ám kiveszi részét az adóváltozások előnyeiből, szabadon megválasztja majd az adóévét, három évig védettséget adó feltételes adómegállapítást kérhet, igénybe veheti a minimálbér-emeléssel összefüggő kompenzációt, visszaigényelheti az áfát. Van, akit az sem zavar profitjának „adómentes” gyarapításában, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ellenőrzések számának növelésével próbál a nyomára akadni mint jövedelemeltitkolónak. Valóban örvendetes ugyanis, ha a NAV a nyugtaadások és egyéb adókötelezettségek ellenőrzése érdekében – szűkös forrásai ellenére – látványos akciók keretében igyekszik folyamatos jelenlétével beterelni a feketegazdaság árnyékában sütkérező adóelkerülőket az adójogszabályok követésének világába. Azonban „nem az a baj, ha hozzám jön a finánc, hanem, hogy mást nem talál meg”.

Nehezen vitatható, hogy az adócsomagba megpróbáltak adómorált javító eszközöket is beletenni. Már a cégalapításkor – amely ugyan jelentős adminisztrációs tehernövekedéssel jár – az adóhatóság vigyázó tekintete kísérné a tulajdonosokat és a cég felső vezetőit, minősítve őket és a vállalkozás adóelkerülési kockázatát. Az adóhatóság visszautasíthatná az adószám kiadását, vagy végleg törölhetné azt, és fokozott felügyeletet alkalmazhat a vállalkozás működésének folyamatos ellenőrzésére.

Megszűnik az előzetes értesítés az adóellenőrzés megkezdéséről, lehetővé válik az elektronikus kereskedők ellenőrzése, és rendkívüli módon megemelt összegű bírságok kiszabására is mód lesz. Bár ezek az eszközök jelentős előrelépést jelenthetnek az adózási fegyelem növelésében, mindaddig, amíg az adóterheiken jogosulatlanul könnyítők láthatatlan csoportját nem sikerül hatósági eszközökkel beazonosítani, azok számára jelentenek tehernövekedést ezek az intézkedések, akik egyébként is viselik mások helyett az adóelkerülés költségvetési hiányának terheit.

A „szerethető adórendszer” olyan egymást kizáró, ellentmondó fogalom, amelynek semmi realitása sincs napjainkban. De a „kiszámítható adórendszer” már kevésbé tűnik lehetetlen elvárásnak. A vállalkozás számol, és mindig a kiadásokkal kezdi. Számba veszi a munkaerő költségét, a beszerzéseinek ráfordításait, a közművek terheit és minden egyéb kiadást, amely a bevétel, esetleg profit elérése érdekében felmerül. No és természetesen figyelemmel van az áthárított adókra, minden egyéb közteherre, és mindezek ismeretében határozza meg a sikeres működéshez szükséges bevételek mértékét.

Egyszerű képletű matematika ez. Ha növekszik egy kiadás vagy adóteher, csak egyéb kiadások csökkentésével lehet a profitelvárást biztosítani, azaz „majd kevesebben járják a dűlőket szüretkor”, és bízzunk abban, őket azért még bejelentik. Nem az a gond tehát, hogy az adócsomag újabb jövedelmeket von el a költségvetés stabilitásának biztosítása érdekében. Azzal is együtt lehet élni, ha a hatóságok gyakrabban kopogtatnak eltűnt adóforintok felkutatása érdekében, „féljen, akinél van félnivaló”. Már azon sem morgolódunk, hogy mások eltitkolt adóját is nekünk kell megfizetni. Mindezzel megtanultunk együtt gondolkodni, hiszen fiatal gyerek még az adórendszerünk, most tanul még járni, rálépve jó néhányszor a lábunkra. Szeretnénk néha megérteni, mit és miért tesz, éppen merre indul majd, de nehéz egy izgő-mozgó gyerekről jó felvételt készíteni, hogy a képen minden részlet tisztán kivehető, szemnek tetsző legyen. Talán majd egyszer, ha felnőttebb lesz és megnyugszik, megkomolyodik. De addig még sokat kell tanulnia.

A változatlanság a tervezhetőséggel kéz a kézben jár. És ez az adórendszerrel sincs másképpen. Ha egy vállalkozásnak megvan a lehetősége hosszú távon tervezni az adórendszer szigorú és terhes elvárásaival, az nagyobb öröm, mint újabb és újabb adócsomagok meglepetéseit megpróbálni beilleszteni a gazdálkodás hétköznapjaiba.

Emeljük hát poharunkat arra, hogy ennek az adócsomagnak a tartalma jó sokáig kitart, és nem követik újabbak. Váljék egészségünkre!