Venne-e magyar céget?

Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében joggal merül fel a kérdés, hogy bölcs dolog-e céget vagy cégrészesedést venni az országban ma vagy 2012-ben. Bár a kérdés természetesen túl általános, meglepően egyértelmű válasz adható rá: nem. Pontosabban az esetek döntő többségében nem.

Az ember akkor vesz részvényt vagy üzletrészt, ha úgy gondolja, hogy az adott társaság jelentős növekedés előtt áll vagy elérte értékelésének mélypontját. Ha végigtekintünk az ország 2012-es gazdasági kilátásain, látni fogjuk, hogy itt bizony nem sokan nőnek majd – papíron pedig különösen kevesen. Ilyen környezetben nem nagyon találni olyan belföldi piacot, amelyen jelentős bővülésre lehetne számítani.

Ha van is, ahol ez a várakozás reálisnak tűnik, még legalább két negatív tényezővel ott is számolni kell. Egyrészt a szabályozási kockázatokkal. Bár ez mindig létezik, nehéz lenne vitatni, hogy az elmúlt másfél évben nagyon megnőtt: a módosításokat egyik pillanatról a másikra, az iparág szereplőinek kihagyásával fogadják el.

A másik kockázat a szürke- vagy feketemegoldások arányának növekedése. A magyar gazdaság minden elemzője tudja, hogy az ország fejlettségéhez képest nálunk relatíve nagy a feketegazdaság aránya. Mindez elsősorban a túlszabályozottság, illetve a magas adó-, járulék- és illetékterhek miatt van így. Az áfa minden korábbinál magasabb szintre emelése, az adórendszer további bonyolítása és az egyszerűsített vállalkozói adó várható ellehetetlenítése mind-mind abba az irányba mutat, hogy a feketemegoldások nyújtotta előnyök még vonzóbbak lesznek.

Egyáltalán nem világos, hogy a néhány növekedni képes hazai piaci szegmens ezt az expanziót papíron is leköveti majd. Befektetői szempontból ez persze ijesztő. A készpénzes vagy fiktív tranzakciókat ugyanis mindig a menedzsment kontrollálja, s a nem menedzser tulajdonos legfeljebb reménykedhet, hogy csak kicsit lopják meg.

Aki befektetői szemmel is vonzó növekedési lehetőségeket keres, annak maradnak az exportorientált cégek, amelyek ráadásul általában alacsonyabb szabályozási kockázatot futnak, és lényegesen kevesebb szürkemegoldásra vannak rákényszerítve. Nemzetközi szinten versenyképes, a jelenlegi kedvezőtlen piaci hangulatban is növekedni tudó magyar cég viszont nagyon kevés van. Azt a keveset pedig természetesen nagyon drágán adják, ezáltal mindjárt a beszálláskor limitálva a befektető által realizálható hozamot.

Aki letett róla, hogy növekedési lehetőséget vásároljon, az megpróbálhat nagyon olcsón venni. De nem cash flow-t, hanem elsősorban eszközöket. Előbbinél ugyanis éppen a korábban említett okok, illetve a banki forgóeszköz-finanszírozás bizonytalanságai miatt egyáltalán nem biztos, hogy a pár éve még alacsonynak számító többszörösök valóban olcsó vételt takarnak. Maradnak tehát a befektetett eszközökben gazdag vállalatok – amelyeket viszont rendszerint jelentős bankhitel terhel.

Sajnálatos módon azonban számos hazai bank inkább nem értékesíti a bedőlt hitelek mögötti eszközöket, csak hogy ne kelljen azok értékvesztését elszámolni. Az ebből eredő alacsony kínálat viszont aláássa az igazán olcsó vásárlás lehetőségét – legalábbis az átlagos kapcsolati hálóval rendelkező befektető számára.

De van még egy bökkenő: olcsó eszközt azért vesz az ember, mert annak felértékelődésében bízik. Magyarország esetében ennek legfontosabb előfeltétele, hogy az Európai Unió nyugati feléhez való, nyolc éve megakadt felzárkózásunk ismét meginduljon. E nélkül nincs esély az eszközárak jelentős felértékelődésére.

Kivételek természetesen mindig vannak. De akinek nincs komoly információs vagy kapcsolati előnye egy-egy ügylet kapcsán, az gondolja meg kétszer is, mielőtt magyarországi részvényt vagy részesedést vásárol a következő évben.

Orbán Krisztián-->