Élet a bankválság után
A három kis északi országot számos rokon vonás jellemezte a globális válság előtt. A bankjaik mérlegfőösszege nagyon megnőtt, főként külföldi forrásbevonás által. A részvények és az ingatlanárak éveken át szárnyaltak, az építőipar túlhevült. A bérek és az infláció is gyorsan nőtt, rontva a gazdaság árversenyképességét. A költségvetési egyenleg jónak tűnt, de ez főként a túlhevült gazdaság miatti látszateredmény volt.
A válság mindhárom országot súlyosan érintette, és a problémák a bankrendszerből eredtek. A Lehman Brothers 2008-as csődje után befagytak a világ pénzpiacai, és az izlandi bankok sem jutottak külföldi forráshoz, így pár héten belül csődbe mentek. Új állami bankokat hoztak létre, és ide csoportosították a belföldi hiteleket, illetve biztosították a belföldi pénzforgalmat. Emellett az izlandi alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a devizahiteleket, és előírta azok visszamenőleges „koronásítását”, beleértve a kamatok viszszamenőleges újraszámolását is, amely további veszteséget okozott a bankoknak. Írországban azonban életben tartották a bankokat: bár a tőkéjüket és egyes banki kötvényeket leírták, a veszteség nagy részét az ír állam állta – ami nagyban megnövelte az ír államadósságot. Lettországban a bankok kétharmada skandináv bankok kezében volt, így a veszteség nagy részét a külföldi tulajdonosok viselték, és bár a kormány kacérkodott egy nem konvencionális döntéssel (a hiteltartozás értékének korlátozása az ingatlan értékére), külföldi nyomásra elvetették ezt.
Az árversenyképesség helyreállítására Izlandon hagyták leértékelődni a valutát, ugyanakkor drákói szigorral korlátozták a külföld felé történő pénzmozgásokat, hogy mérsékeljék a leértékelődést. Lettországban kitartottak a rögzített árfolyam mellett, és az árak és bérek csökkentésével próbálták a versenyképességet helyreállítani. Írországban, lévén az euróövezet tagja, a valutaleértékelés fel sem merült, ehelyett itt is ár- és bércsökkenéssel próbálkoztak.
Bár a versenyképességet mérő reál effektív árfolyamindex mindhárom országban csökkent, de Írország és Lettország nagyon drága árat fizetett érte, ugyanis a magánszektor bérei alig mérséklődtek. Ehelyett az alkalmazkodás elsősorban a foglalkoztatottak számának csökkenésén keresztül valósult meg, amely 2007 és 2010 között 17 százalékkal esett Lettországban, 13 százalékkal Írországban, míg Izlandon csak 5 százalékkal.
Mindhárom országban nagyon szigorú költségvetési megszorításokat hajtottak végre, de különösen Lettországban, ahol 2009-ben a GDP 9,4 százalékával javították a költségvetés egyenlegét – miközben a GDP 17 százalékkal zsugorodott. Feltehetően ez nagyban súlyosbította a gazdaság és a foglalkoztatottság visszaesését, de megteremtette a fenntartható költségvetési helyzet alapját, és még a kormányt is újraválasztották 2010-ben.
E három kis ország számos tanulsággal szolgál. Mindhárman sikeresek abban a tekintetben, hogy a gazdaság növekedése megindult a szigorú költségvetési kiigazítás és az euróövezet válsága ellenére. Az izlandi bankok csődbe engedése jobbnak biznyult az ír veszteségek nagy részének „államosításánál”. Lettország valószínűleg kisebb mértékű munkanélküliséggel megúszta volna, ha engedi a valutaárfolyamot leértékelődni. Az ír és a lett példa azt is mutatja, hogy a magánszektor bérei nagyon merevek lefelé még e két, viszonylag rugalmas munkapiaccal rendelkező országban is, súlyos munkanélküliségi problémához vezetve. Márpedig a monetáris unió „lelke” a munkapiac és a pénzügyi integráció: mind az eurótagok, mind az oda igyekvők számára elsődleges a munkapiacok rugalmasságának növelése, a bankválságok megelőzése, illetve hatékony megoldások kidolgozása a bankválságok kezelésére.
A szerző részletes tanulmánya a három országról itt érhető el
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.