Hiába üldözi a kormány az offshore lovagokat? - Szakértő válaszol

A téma aktualitását nemcsak a hazai jogszabályi változás, hanem egy olyan előadás is adja, amely novemberben a Magyarországon megrendezett Nemzetközi Közbeszerzési Konferencián hangzott el. A Közbeszerzések Tanácsa meghívására érkezett egyik nemzetközi szakértő szerint fokozatosan fejlődnek a közbeszerzésben a határon átnyúló szerződéses kapcsolatok az Európai Unióban. Jó példaként hozta fel Ciprust, amely örvendetes módon élenjár ebben a folyamatban. A
teremben enyhe kuncogás hallatszott, hiszen az eredmény semmi mást nem jelez, mint azon cégek előnyben részesítését a közbeszerzésben, melyek közvetlen tulajdonosa offshore cég. A probléma tehát
európai szintű, legkevésbé sem csak hazai kérdés.

A nemzetközi közbeszerzési piacon meghatározó gondolkodó, Christopher Bovis professzor konzultációján külön kitért a témára, és örömmel vette tudomásul, hogy az új magyar közbeszerzési szabályozásban foglalkozunk a kérdéssel. Jelzésértékű, hogy a témát olyan szakemberek is pártolják, akik meghatározzák a világ közbeszerzési szakirodalmát.

Az offshore központok kiszorítását a 2012. január 1-jén hatályba lépő új közbeszerzési törvény úgy kívánja szavatolni, hogy kizár minden olyan szereplőt a közbeszerzésből, akinek a közbeszerzési szerződéssel kapcsolatban megszerzett jövedelme az adóilletősége szerinti országban kedvezményesebben adózna, mint ahogy a gazdasági szereplő az adott országból származó belföldi forrású jövedelme után. További részletszabály, hogy az ajánlatkérőként szerződő fél köteles a szerződést felmondani, ha a nyertes ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül 25 százalékot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely gazdasági társaság, amely megfelel az előbbiekben meghatározott feltételeknek. Kizáró ok az is, amennyiben a nyertes ajánlattevő maga hasonló tulajdoni részesedéssel bír közvetve vagy közvetlenül.

Nem titkolva a szabály rendkívül diszkriminatív jellegét, nem szabad elfelejtenünk, hogy a közvetlen offshore tulajdonú cégeknek semmi más feladatuk nincs, mint tulajdonosi struktúrájukat kismértékben átalakítani és összekuszálni a szálakat. Ennek eredményeképpen fokozatosan ellenőrizhetetlenné válik a rendszer, és/vagy az alvállalkozókat továbbra is eltitkolják az érintettek.

A látszatszabály arra jó, hogy az ajánlatkérő teljes bizonytalanságban meglehetősen drága megoldást alkalmazzon, nevezetesen felmondja a szerződést, ha véletlenül tudomást szerez az ajánlattevő érintettségéről, esetleg a versenytársak segítségével. Ha tehát a jogszabály kötelez, attól még nem fog tisztulni a piac, legfeljebb a szakértők még több véleményt írnak, s még többször szólítják fel az ajánlattevőt tulajdonosi helyzetének
a tisztázására, majd hosszan adminisztrálják a nem létező, időközben felmerült akadályozó tényezőket

Ha azonban az új szabályok értelmében a tulajdonosi háttér nyilvánosságra hozatala kötelező, a legegyszerűbb, ha ellenőrizzük is mindezt. Európában is egyre erősebb az igény az ajánlattevők egységes minősítésére, hogy a közbeszerzésben ne legyen például szükség egyenként történő ellenőrzésükre. A hazai, ma is létező minősített ajánlattevői rendszer többek között erre lehetne alkalmas, hogy egy központi ellenőrző szerv mindezt megállapítsa és fellépjen ellene. Az intézményrendszer feladata a rendelkezésre álló adatok ellenőrzése, adatbányászata és azok rendelkezésre bocsátása. A teher nem az ajánlatkérőn kell, hogy legyen, hanem azon az informatikai rendszeren és intézményen, amely a statisztikai adatokkal és képességgel rendelkezik. Át kell gondolnunk tehát, valóban akarunk-e küzdeni az offshore vállalkozások ellen, vagy tovább kergetünk egy árnyékot.