Kell-e jutalmazni a perverz kockázatvállalást?

Angela Merkel német kancellár kitartó munkája eredményeképpen ugyanis sikerült előrelépni egy olyan fiskális unió felé, amely hosszabb távon valóban költségvetési fegyelemre kényszerítheti a renitens tagállamokat, s amelytől semmi félnivalója nincs egy egyébként felelős gazdaságpolitikát folytató kormánynak. A befektetők mégis fintorogva fogadták a (rész)megállapodást, az ugyanis nem tartalmazott számukra elegendő és azonnali garanciát a terjedő bizalmi válság megfékezésére.

<hirdetés>A piacok aggodalma érthető. Az általuk várt közös eurókötvény létrehozása vagy az Európai Központi Bank korlátlan belépése az elsődleges állampapírpiacokra valóban egy csapásra oldotta volna a feszültséget. Csakhogy Berlinnek igaza van abban, hogy egy ilyen fordulat a perverz kockázatvállalást jutalmazza és ösztönzi, legyen szó akár a tagállamokról, akár a magánbefektetőkről. Épp ezért célszerű inkább olyan szabályokat alkotni, amelyek megelőzik a hibák megismétlődését.

A pénteki paktum azonban így is féloldalas. Van ugyanis egy további probléma, amelyen még a most javasolt fiskális unió sem segítene. Ez pedig az egyes euróövezeti tagországok eltérő versenyképességéből és a közös kamatszintből fakadó külső és belső egyensúlyhiány, amely még fegyelmezett költségvetési politika mellett is végzetes lehet. Az ősszel elfogadott és hamarosan életbe lépő „hatos jogszabálycsomag” ugyan már igyekszik ezt kezelni, de a probléma összetettsége miatt igen nehézkesen és kétséges eredménnyel.

Így állunk most. A befektetők több közpénzt várnak veszteségeik elkerülésére, miközben a jegybanki finanszírozás az infláción keresztül az eddigi megtakarításokat értéktelenítené el, az állami segítség pedig csak további adósságból származhat. Azt viszont valakinek meg kellene hiteleznie, valakinek pedig majd vissza is fizetnie. De miből?