Kínai gazdaság: már hallatszik a medvék morgása

Az első félelem az, hogy a kínai lakáspiac az összeomlás szélére jutott. A második szerint Kína fiskális pozíciói gyorsan fognak romlani a helyi kormányzatok óriási adósságai miatt. A harmadik pedig az, hogy összeomlik a gyorsan fejlődő városok környékén működő nem hivatalos hitelhálózat, ami átfogó válságot okoz az egész országban. Ezzel szemben a tény az, hogy Kína gazdasága egyelőre továbbra is jó állapotban van, és távolról sem fenyeget a zátonyra futás.

Az ingatlanárak – a globális pénzügyi válság idejét leszámítva – meredeken emelkedtek a XXI. század kezdete óta, ami súlyos társadalmi elégedetlenség forrásává vált. Néhány évig tartó tétova erőfeszítés után azonban a kínai kormány elhatározta, hogy lesújt a lakásspekulációra. Ennek hatására idén októberben estek az ingatlanárak, és lassult az ágazatba irányuló beruházások növekedése. Ez azonban nem vezet zavarokhoz, mert a lakások iránti reálkereslet továbbra is erős, a spekulatív kereslet letörése után is. Amint a lakásárak elfogadható szintre csökkennek, nyilván fellépnek a vevők tömegei, és megáll a hanyatlás. Mivel Kínában nincsenek gyenge minőségű jelzáloghitelek, és a lakásvásárlásoknál általában 50-60 százalékos előtörlesztést alkalmaznak, ezért az ország óriás bankjait egy nagyobb arányú ingatlanáresés sem tudná megrendíteni.

A kínai gazdaságban az utóbbi évtized során az állótőke-beruházások növekedésének legnagyobb egyedi tételét az ingatlanszektorba irányuló befektetések képviselték. Az ingatlanberuházások GDP-hez viszonyított aránya a 90-es évek vége óta Kínában sokkal magasabb volt, mint akár Japánban, akár Koreában, amikor ott gyors volt a növekedés. Ennek fényében egyszerűen elhibázottnak kell minősíteni azt, ha egy 5000 dollár körüli egy főre jutó jövedelmet felmutató fejlődő országban az erőforrásokat cement és vasbeton előállításába ölik. Emiatt üdvözlendő fejlemény lenne az ingatlanberuházások akár jelentős – de nem túl drasztikus – csökkenése, akkor is, ha ez negatívan érinti a gazdaság növekedését.

A második, veszélyesnek tartott körülmény, a tartományi, helyi kormányzatok eladósodottsága, viszonylag új keletű fejlemény. Ezeket az igazgatási szinteket még 2009-ben arra ösztönözték, hogy hozzanak létre különleges célú, helyi finanszírozási intézményeket, amelyeknek a saját forrásaikkal kellett kiegészíteniük a központi kormányzat 4000 milliárd jüan (628 milliárd dollár) összegű fiskális élénkítő csomagját. Ezeknek a helyi finanszírozási központoknak végül a bankoktól kellett hiteleket felvenni, aminek a biztosítékát a jövőbeni költségvetési bevételek képezték. A pénzt az ottani fejlesztési csomagtervek végrehajtására kellett fordítani. A 2010-es esztendő végéig összesen 6576 ilyen intézmény jött létre.

Az tagadhatatlan, hogy a helyi kormányzatok adóssága ketyegő bomba lehet a kínai gazdaság egészére nézve. Ez a tartozás azonban mindeddig kezelhető szinten maradt, és semmi ok törleszthetőségének a kétségbe vonására. Az intézmények többségénél a beruházásoknak van olyan hozadékuk, amelyből a tartozások tőkerészét és kamatait egyaránt vissza lehet fizetni. Az ország négy óriásbankja közül a legnagyobb, az ICBC (Industrial and Commercial Bank of China) arról számolt be, hogy a helyi finanszírozási központoknak folyósított hitelei 93 százalékát rendszeresen törlesztik. A banknak az adott viszonylatokban behajthatatlannak látszó követelése mindössze 0,3 százalék. Az országos számvevőszék szerint a 10700 milliárd jüan összegű helyhatósági tartozások 2,3 százaléknyi hányada látszik veszélyben lévőnek.

A helyi kormányzati adósság a 2010-es GDP 27 százaléka volt, a központi kormány esetében az arány 20 százalék, és van egy további 6 százaléknyi célzott hitel, ami azt jelenti, hogy az átfogó közadósság/GDP mutató mindössze 53 százalék, ez alacsonyabb, mint Németország esetében. Bár Kína egyáltalán nem kényelmesedhet el a helyhatóságok adósságát illetően, pánikra sincs ok.

Végezetül ott van a nem hivatalos hitelezés gyakorlata, amely főleg a keleti, tengerparti városokban (például Vencsou környékén) virágzik. Ha a monetáris szigorítás következtében csökken a bankhitelek volumene, a kis- és közepes vállalatok nyomban készek akár pénzügyi öngyilkossággal felérő hitelkamatok mellett is pénzt szerezni, akár rokonoktól, akár hitelcápáktól. Az ilyen hitelek iránti keresletet az utóbbi években az ingatlanspekuláció is táplálta. Ha pedig az ingatlanárak csökkennek, akkor ezek a hitelhálózatok összeomlanak. Emiatt nemcsak családok és cégek százai mennek tönkre, hanem a bankoknál is jelentkeznek közvetett hatások, amint az legutóbb Vencsou környékén is megtörtént.
Az eset súlyát azonban erősen eltúlozták. A körzetben a teljes hitelállomány kevesebb mint 20 százaléka jött létre a nem hivatalos szférában, maga a régió pedig kevesebb mint egy százalékkal részesedik Kína GDP-jéből. A válság által érintett bankhitelek összege alig 3000 milliárd jüan, az összes kihelyezés 0,5 százaléka. Emiatt a nem hivatalos hitelszervezetek Vencsou körzetében tapasztalt megroppanása az adott régióban is csak korlátozott hatást tudott kifejteni, az ügy országos viszonylatban szinte észrevehetetlen maradt.
A fentiek alapján látható, hogy növekedésben bizonyosan lesz jelentős mértékű lassulás 2012 során, a „kemény földet érés” azonban valószínűtlen. Miközben Kína rövid távú gazdasági kilátásai miatt nincs ok túlzott pesszimizmusra, azt is látni kell, hogy az alapok kiigazítása és a reformok lassú folyamatok. Maga az ország miniszterelnöke, Ven Csia-pao is kijelentette, hogy az eddigi növekedés végső soron fenntarthatatlan. Ennek igazi tesztje azonban még ezután következik.
Copyright: Project Syndicate, 2011.
www.project-syndicate.org

Bizonyosan lesz jelentős lassulás 2012 során, a „kemény földet érés” azonban valószínűtlen.

Yu Yongding Bizonyosan lesz jelentős lassulás 2012 során, a „kemény földet érés” azonban valószínűtlen. -->