A kritikus tömeg

Több esetben a kettős mérce alkalmazását sem lehet vitatni: a most felrótt bűnök közül néhányat mások is elkövettek már – határon kívül és belül –, akik ellen nem indult hasonló erejű támadás. Abban sincs semmi meglepő, hogy az itt sérelmet szenvedő külföldi befektetők saját kormányuknál és Brüszszelben lobbiznak a revánsért, amely aztán adott esetben esetleg más formában manifesztálódik a nyilvánosság előtt. Sőt, azzal is mindenki tisztában lehet, hogy az Európai Unió intézményrendszere – minden igyekezet ellenére – maga sem a legdemokratikusabb, hiszen a nagyobb súllyal rendelkező tagállamok képesek saját érdeküknek megfelelően alakítani a folyamatokat. Mégsem vagyunk ártatlan áldozatok.

A Magyarországgal szembeni mostani „hadiállapot” annak köszönhető, hogy a külön-külön kezelhető és tolerálható konfliktusok összeadódtak, és elérték a kritikus tömeget. A demokratikus és jogállami alapértékek megsértése, az uniós jogba ütököző magyar törvények kapcsán indított kötelezettségszegési eljárások, valamint a túlzottdeficit-eljárás három olyan terület, amelyeket az adott ügyekben illetékes Európai Tanács, Európai Bizottság vagy Európai Parlament formálisan nem kapcsolhat össze, ám a szoros kapcsolatban lévő döntéshozók nyilván hatással vannak egymás lépéseire. Felerősödő szigoruk érvényesítéséhez pedig ritka adukártyát kaptak a kezükbe: Magyarország ismét életmentő hitelre szorul.

A minden fronton megnyitott „szabadságharc” mára végletesen beszűkítette a magyar kormány mozgásterét. Okos, kompromisszumokra törekvő, szövetségeket építő, a realitásokkal és a következményekkel számoló politikával ez a vesszőfutás elkerülhető lett volna. Akkor pedig az eredetileg kitűzött célok is nagyobb eséllyel és kevesebb járulékos kárral valósulhatnának meg. Most viszont azon izgulhatunk, hogy megállítható-e a végzetes láncreakció.