Bent is vagyunk kint is vagyunk

 Ám nem csak a külső szemlélő nem tud mit kezdeni az elmúlt hónapokban kialakult, mostanra akuttá vált konfliktussal. Brüsszel és Budapest hiába lődözi egymást egyre erősebb fegyverekkel saját bástyái mögül, egyelőre egyik fél sem képes fogást találni a másikon. Az uniónak ugyanis – ahogy azt már a szuverén adósságválság is megmutatta – nincs meg a megfelelő szankciórendszere vagy önvédelmi mechanizmusa a játékszabályait megsértő tagállamok ellen, ahhoz azonban eléggé kiterjedt az EU jogrendszere, hogy az önállóskodni próbáló tagok minduntalan falakba ütközzenek.

A magyar kormány a jelek szerint mintha maga sem tudná eldönteni, a falakat megkerülve, netán lerombolva próbáljon az uniós húsosfazék közelébe kerülni, vagy pedig, eddig példátlan módon, egy huszáros hátraarccal elinduljon az ellenkező irányba. A kormány vélhetően tisztában van azzal, jogilag nem csupán néhány, 3-4 évig tartó európai bírósági eljárást kockáztat, hanem az uniós források kifizetésének leállítását, sőt, az ország tanácsi szavazati jogának felfüggesztését is.

Előbbi következményei világosak, utóbbi esetben – de akár még egy nem hivatalos izoláció esetén – is nagy azonban a tét. A következő évben indulhatnak be a következő hétéves EU-költségvetési keret nagyságáról, felosztásáról szóló viták, és a tőkeszegény ország esetében a kormány lobbiereje eurómilliókban lesz mérhető.

Persze első ránézésre mindkét súlyos szankció vállalhatatlan, nemcsak az európai gazdaság ingatag helyzete miatt, de azért is, mivel egy ilyen lépés elképzelhetetlen lavinát indíthat el a közösségen belül. Erre azonban hiba lenne játszani. Az elmúlt hónapok ugyanis megmutatták: az Európai Unióban nemcsak a simulékony diplomatastílust tudják levetkőzni krízishelyzetekben, de gyakorlatilag minden tabu ledőlhet már.