Brüsszel és a bírák - Helyreállítja a kormány a hitelességet?

A miniszterelnök az Európai Parlamentben tartott strasbourgi beszédében kitért arra, hogy az Európai Bizottság a január elsején hatályba lépett alaptörvény rendelkezéseit ez idáig nem kifogásolta, az abban foglaltakat nem vonta „semmilyen természetű jogi kétely alá”. Mindazonáltal tény, hogy a bírák kényszernyugdíjazásával összefüggő kötelezettségszegési eljárás sikeres lezárása nehezen képzelhető el az alaptörvény módosítása nélkül. Az új alkotmány 26. cikkének (2) bekezdése rendelkezik ugyanis arról, hogy „A Kúria elnöke kivételével a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn.”

Természetesen nem volt szükségszerű, hogy ez a szabály az ország legfontosabb közjogi dokumentumában kerüljön elhelyezésre. Mégsem kell sokáig magyarázat után kutatnunk: nyilvánvaló, hogy 2011 áprilisában így lehetett elejét venni, hogy a törvényhozó döntésével szemben a hivatásuk feladására kényszerülő bírák az Alkotmánybíróság előtt keressenek jogorvoslatot.

Az alaptörvény idézett előírása – mondjon bárki bármit – nem a nyugdíjról mint biztosítási jogviszonyról szól, hanem arról, hogy az állam – ellentétben például a mérnökökkel, orvosokkal – eltiltja a bírákat (ügyészeket, közjegyzőket) foglalkozásuk gyakorlásától, ha betöltik az öregségi nyugdíjkorhatárt. (Köztudott, hogy idáig, évtizedeken át a 70. életév számított kötelező visszavonulási időpontnak, szemben a most irányadó 62. életévvel). A rendelkezés célja kétségkívül az volt, hogy a hazai igazságszolgáltatás élén – elsősorban persze a bírói karban – gyors és radikális személycserére kerüljön sor. Az alaptörvényhez kapcsolódó, úgynevzett átmeneti törvény – amely szintén „alkotmányerejű” jogszabály – gondoskodik arról, hogy 2012 nyarán, majd pedig az év végén mindazoknak a bíráknak a szolgálati jogviszonya megszűnjön, akik az elmúlt évben vagy az idén töltik be 62. évüket. Számuk a híradások szerint meghaladja a 270 főt.

A vezető beosztásban dolgozó vagy „csupán” jelentős szakmai tekintéllyel rendelkező bírák menesztésének az alaptörvényben történt előírásából már tavaly tavasszal arra lehetett következtetni, hogy rövidesen alapjaiban változik meg a bírák kinevezésével, előmenetelével összefüggő igazgatási rendszer. A 2011. évi CXXXI. törvény a kitartóan hiszékenyeket is meggyőzte a parlamenti többség szándékának komolyságáról: a jogszabály megtiltotta, hogy a még regnáló Országos Igazságszolgáltatási Tanács a kényszernyugdíjazás folytán 2012 decemberéig megüresedő bírói álláshelyekre 2012. január 1-jét megelőzően (vagyis fennállásának utolsó időszakában) pályázatokat írjon ki. Ez a lehetőség az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökét illeti meg, éppúgy, mint – az átmeneti törvény 11. cikke alapján – az a jogkör, hogy egyes ügyekben az illetékes bíróság helyett más (azonos hatáskörű) bíróság kijelöléséről határozzon. Az új bírósági szervezeti törvény (2011. évi CLXI. törvény) – mint azt azóta számos kritikusa megfogalmazta – a bírói karrier szempontjából fontos döntéseket a hivatalt vezető személy kompetenciájába utalta. Ez még akkor is kockázatos szakmai megoldás volna, ha olyan bíró vezetné az OBH-t, aki nem rendelkezik politikai kapcsolatokkal.

Mindez hónapok óta ismert, sőt, az üzletemberek ma már azt is tudják, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény nyomán a köztulajdonnal összefüggésben nem lesz mód választottbírósági eljárás kikötésére, a jogvitát kizárólag az állami bíróságok dönthetik el. Ehhez képest egyetlen kérdés vár mielőbbi válaszra: helyreállítja-e az immár kompromisszumra hajló parlamenti többség az igazságszolgáltatás hitelességét? Esélyt ad-e a bírói önigazgatás rendszeréhez való visszatéréshez, vagy az új szisztémát védő látszatmódosításokkal próbálkozik? Bárhogy is dönt, a piac jelezni fogja, miként értékeli a kormány választását.