Románia és az IMF - Elrettentő vagy pozitív példa?

Folytatódó, sőt radikalizálódó bukaresti tüntetésekről számolnak be a nemzetközi hírforrások. Az új egészségügyi törvénytervezet miatt tiltakoznak, mindenekelőtt a sürgősségi rendszer privatizálása ellen. Az erőszakos fellépés feltehetően sokakat meglepett, hiszen az utóbbi időben Romániát Magyarország egyfajta ellenpárjaként jellemezték, mondván, ott a Nemzetközi Valutaalappal történő szoros együttműködés sikeres stabilizációhoz vezetett, mértékadó elemzők pedig 2-3 százalék körüli GDP-növekedéssel számolnak idénre és a jövő évre is.

A mostani tiltakozások részben megkérdőjelezik az egyoldalúan pozitívra festett képet, és érthetőbbé teszik a magyar kormányzat vonakodását is az IMF szoros gazdaságpolitikai felügyeletétől. A román stabilizáció viszonylagos sikerét azonban nem cáfolják, különösen, hogy 2008 végétől Romániának nemcsak hagyományos strukturális problémáival, hanem a gazdaság túlfűtöttségének kezelésével is meg kellett birkóznia.

Ellentétben Magyarországgal és a közép-európai térség többi országával, Románia tartós külső versenyképességi problémával küzd, emiatt pedig külkereskedelmében és folyó fizetési mérlegében is évről évre jelentős deficitet halmoz fel. Gazdaságszerkezeti értelemben tehát Magyarországnál lényegesen közelebb áll az EU régebbi déli tagállamaihoz. Ez pedig, amint azt a válság elhúzódása során újabb és újabb országok esetében tapasztaljuk, fokozott kockázatot jelent. Ráadásul az IMF-fel kötött első, 2009-es márciusi megállapodást átmenetileg fel is függesztették, mivel a román kormány részben jóléti típusú kiadásokra (közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra) költötte a felvett kölcsönöket az ígért beruházások helyett.

A piaci finanszírozás vészesen megdrágult, a hosszú lejáratú román állampapírok hozama 2009 végére közel 10 százalékra ugrott. Emiatt fenyegető dinamikával növekedett az államadósság is, holott az alacsony államadósság a román gazdaság stabilitásának záloga volt a rendszerváltás utáni időszakban. A sokáig vontatottan haladó program 2010 nyarától gyorsult fel, miután a román kormány a fő kérdésekben engedett az IMF nyomásának. A sikeresnek tűnő baltikumi stabilizációs mintát követve belső leértékeléshez folyamodtak, ami a közszféra béreinek, valamint a nyugdíjaknak és a munkanélküli-segélyeknek a csökkentését jelentette. Végül mind a valutaalap, mind pedig a román kormány úgy ítélte meg, hogy az első válságkezelő program sikerrel zárult, és 2011 márciusában újabb megállapodást kötöttek.

Az első román program során ugyanakkor kikristályosodtak azok a területek, amelyeken az ország hajlamos félrecsúszni – ezeket az új hitelmegállapodás felügyeletekor kiemelten ellenőrzi az IMF és az Európai Bizottság. A közszféra bérkiáramlása, a központi mellett a helyi önkormányzatok fizetési hátralékának szabályozása, az állami beruházások ütemezésének szigorú kontrollja, valamint az állami vállalatok gazdálkodásának felügyelete egytől egyig politikailag fokozottan érzékeny kérdéseket érint.

A második hitelkeret ugyan nem a Lengyelországnak megadott rugalmas hitelkeret (PLL), hanem készenléti hitel, viszont annak elővigyázatossági formája (P-SBA). A tapasztalatok szerint ezt a megoldást igen kedvezően fogadták a nemzetközi pénzpiacokon, ennek köszönhetően a román adósság finanszírozása ma nagyságrendekkel olcsóbb a magyarénál. A mostani erőszakos tüntetések persze alaposan próbára teszik a román kormány politikai lavírozási képességét – mégsem érvénytelenítik az eddigi stabilizációs eredményeket.

VG-páholy-tagok: Bartha Attila, Hegedűs Miklós, Orbán Krisztián, Oszkó Péter Megjelenés minden szerdán