Soós Károly Attila: Példastatuálás vagy kormányzati felelőtlenség?

Kormányoldalról, a fönti utolsó mondat pofonegyszerű igazsága helyett, máris jönnek a félrevezető mesék. Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár vg.hu-n megjelent nyilatkozata azt állítja, hogy a bizottság rajtunk akar példát statuálni, és kiegészíti ezt egy kis „elmúltnyolcévezéssel” is: hangsúlyozza, hogy a korábbi kormányok 2004 (azaz EU-csatlakozásunk) óta sohasem teljesítették a szerződésekben előírt éves államháztartási hiány- és (az éves hiányokból összeadódó) államadósság-szinteket, és emiatt fordult ellenünk az EB.

Nos az igaz, hogy a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok súlyos deficiteket, növekvő államadósságot  hagytak maguk után.  És ezekhez csak mérsékelten járult hozzá a Fidesz által a tandíjról, vizitdíjról, kórházi ápolási díjról kezdeményezett 2008 évi népszavazás eredménye. (Persze ha az akkori kormányok hallgattak volna a Fidesz további javaslataira, akkor már lényegesen nagyobb lenne most az adósság. ) Kétséges azonban, hogy mostani javaslatával a bizottság példát akar statuálni. És amennyiben mégis erről van szó, akkor sem a régi kormányok bűnei miatt, sőt az akkor ellenzékben lévő Fidesz költségvetési kérdésekben szélsőségesen felelőtlen viselkedése (pl. a 14. havi nyugdíj ötlete) miatt sem.

A mostani kormány megalakulása óta mutatott költségvetési teljesítménye viszont lehet – nem kicsit, nagyon – bosszantó a bizottság számára. Emlékezetes, hogy a kormány az elődjétől örökölt 2010-es költségvetést teljesíthetetlennek mondta („csontvázakat” keresgélt és vélt fölfedezni benne). Az EB – minden független elemzővel összhangban – elutasította ezt a nézetet, és a kormány kevés szigorítást, ugyanakkor sok lazítást fölvonultató politikával lényegében (a GDP 0,2 százalékának megfelelő túllépéssel) teljesítette a hiány-előirányzatot. 2011-ben a kormány a magánnyugdíj-alapok államosításával javította az államháztartás egyensúlyát (és persze egyúttal az állami nyugdíjfizetési kötelezettségek növelésével rontotta azt hosszabb távra, de ezt itt tegyük félre). Az államosított eszközökből több mint 1300 milliárd forintot fordított az államadósság csökkentésére. De az államadósság így is nőtt, az év eleji 21,9 ezermilliárd forintról 22,3 ezermilliárd forintra, 1,8 százalékkal. Tehát nem sokkal nőtt – ha így számolunk (és persze forintban számolunk; a részben külföldi valutában denominált adósság forintértékét érintő árfolyamváltozások most is, korábban is voltak, sohasem függetlenül a kormányzás minőségétől). Ugyanakkor a kormány kötelessége – az uniós szerződések szerint és egyébként is – a deficit és az adósság fönntartható, nem egyszeri intézkedésekre alapozott korlátozása lenne. Tehát a különadók nélkül – és főképpen a nyugdíjalapok fölhasználása nélkül – kellene számolnunk. Tekintsünk el csak a nyugdíjalapok fölhasználásától.

Így számolva az államadósság 7,8 százalékkal nőtt volna 2011-ben. Hasonlítsuk ezt össze 2009-cel. Akkor – a Bajnai-kormány alatt – 5,6 százalékkal nőtt az államadósság. Vegyük figyelembe a körülmények különbözőségét. 2009 a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság legsúlyosabb éve volt, a magyar GDP 6,8 százalékkal csökkent; a tavalyi teljesítményt plusz 1,7 százaléknyira becsülik. Annak fölmérésében, hogy ez a különbség mit jelent, támaszkodhatunk a mai kormány saját normájára: a nemrégiben elfogadott gazdasági stabilitási törvényre (2011. évi CXCIV. törvény; támaszkodhatunk rá annak ellenére, hogy ide vonatkozó rendelkezései csak 2014-ben lépnek majd hatályba). A törvény úgy rendelkezik, hogy az államadósság éves „növekedési üteme ne haladja meg a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott, a költségvetési évre várható infláció és bruttó hazai termék reál növekedési üteme felének a különbségét.” Az infláció itt nincs definiálva. Ez az elmúlt másfél év törvényhozási rohamának egyik legártatlanabb slendriánsága; majdnem mindegy, melyik mutatót alkalmazzuk. Leginkább a GDP-deflátor illik ide. Ennek megfelelően számolva azt kapjuk, hogy 2009-ben a megengedett államadósság-növelés 7 százalékos lett volna (emlékeztetőül: a tényleges növekedés csak 5,6 százalékos volt). Tavaly viszont a megengedett 1,5 százalék helyett 7,8 százalékos növekedést sikerült összehozni. És (részben) emiatt a súlyos felelőtlenség miatt kaptunk egy – igaz, nyomatékos – figyelmeztetést az Európai Bizottságtól. Indulat nyomait nem látjuk náluk, pedig az sem lenne indokolatlan.