Az új Ptk. elfogadása sarkalatos törvények felülvizsgálatához vezethet

A polgári törvénykönyvek – már ahol önálló kódexbe foglalják a legfontosabb magánjogi rendelkezéseket – többnyire pontos képet adnak arról, hogy az állam adott időszakban miként vélekedik a tulajdonról, a szerződési szabadságról, az embert és szervezeteit megillető döntési autonómiáról, valamint számos más, az élet és az üzleti forgalom alakulása szempontjából fontos feltételről. Megesik olykor, hogy a kódex szakmai színvonala jelentősen felülmúlja a korszak többi jogalkotási produktumának nívóját.

Az 1959. évi IV. törvény (hatályos Ptk.) esetében elegendő az elfogadás dátumára gondolni, hogy fogalmunk legyen a tudósok (így mindenekelőtt Eörsi Gyula) vállalkozásának heroikus voltáról: az államszocializmus elszántan piacellenes feltételei között próbáltak olyan törvényt kidolgozni, amelynek szemlélete, fogalomhasználata a polgári társadalmak jogfilozófiai nézeteire vezethető vissza. Az a tény, hogy a Ptk. 50 év múlva – természetesen számos módosítást követően – többé-kevésbé koherens munka maradt, a hajdani szerzőket dicséri.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján az elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott tervezet elődjénél lényegesen kedvezőbb körülmények között készült.

Nem egy tervutasításra épülő, életképtelen rendszert kell immár a klasszikus magánjogi elvekkel összebékíteni, az új kódex rendeltetése a működő piacgazdaság igényeinek a kielégítése. Ennek során a bírói precedensek éppúgy hasznosíthatók, mint az Európai Unió – helyenként ötletszerűnek tűnő – jogharmonizációs szabályanyaga. A tervezet vitán felül tiszteletben tartja a demokratikus jogállam polgári kapcsolatokban irányadó követelményeit: az állam az üzleti élet szereplőjeként továbbra sem tarthat igényt más jogi személyekhez képest előjogokra, a megállapodások tartalmának kialakítását pedig a törvényhozó jellemzően az érintett felekre bízza, a korlátozó szabályok kivételnek számítanak.

Üdvözlendő, hogy ez a rugalmas megközelítés immár a társasági jogra is irányadó lesz, hiszen a részvényesek például a törvényben nem említett részvényosztályok kibocsátásáról határozhatnak, így a vállalkozások közötti verseny várhatóan kevesebb bürokratikus akadályba ütközik.
Nem kerülhető el azonban, hogy szembenézzünk azzal a kérdéssel, vajon a kódex alkalmazását nem nehezítik-e majd az elmúlt két évben elfogadott, az állam gazdasági szerepvállalását előtérbe helyező törvények. Megfelel-e az üzleti élet elvárásainak, ha a törvényhozó tartós szerződéses kapcsolatokat úgy alakít át, ahogy azt legutóbb a hitelszerződések rögzített árfolyamú végtörlesztésekor tette?

A parlamenti többség elkötelezettsége a köztulajdonban álló cégek körének bővítése mellett szintén kétségeket ébreszt aziránt, hogy a kormányzat kiáll-e a Ptk.-ban deklarált „kapitalista igazságok” mellett. Tény, hogy a várhatóan még ez év őszén elfogadandó tervezet a magántulajdonnal való rendelkezés jogát a vállalkozói autonómia előfeltételének, a szabadságjogok biztosítékának tekinti. Ha azonban a törvényt olyan szabályozási környezetben alkalmazzák, amely a tulajdonosok mozgásterét – mint az a magánnyugdíjpénztárak esetében tapasztalható volt – névlegessé teszi, a kódex pontosan fogalmazott, megragadó mondatai egyfajta nyelvi paravánként funkcionálnak, ideig-óráig elfedve a mögöttük meghúzódó igénytelen valóságot.

Fontos ezért, hogy felismerjük, a polgári törvénykönyv megalkotása nem elszigetelt feladat. A törvény csak akkor töltheti be rendeltetését, ha meghatározó nézetei a jogrendszer egészében érvényesülnek. Nem maradhat hatályban egyidejűleg a kódex és az azt figyelmen kívül hagyó jogszabályok sora. A tervezet országgyűlési vitájában ezért remélhetőleg elhangzik majd a bejelentés: a Ptk. elfogadása egyben a kormányzati gyakorlat felülvizsgálatáról való döntést is jelenti.