Pontosan mit is csinál a Velencei Bizottság?

Néhány éve még sokak körében az volt a vélekedés, hogy a strasbourgi Európa Tanács fontos történelmi szerepet játszott, de jelentősége mára már jelentősen lecsökkent. Egyre kevesebben foglalkoztak vele, arról pedig, hogy milyen bizottságai vannak, végképp alig tudott valaki. A szél akkor kezdett megfordulni, amikor éppen az ET-hez újonnan csatlakozottak (de mindenekelőtt Oroszország) miatt kezdtek ismét előtérbe kerülni érdemi sajtóérdeklődést kiváltó emberi jogi, jogállamiság-védő – valamint esetenként a romaügyi – történetek. A lehetőség, hogy esetleg felfüggeszthetik Moszkva ET-tagságát, már megütötte a tágabb nemzetközi sajtó ingerküszöbét is.

De igazából még ez sem „EU-ügy” volt. Az utóbbi vonatkozás az alkotmányos szerződés megalkotásával kezdett feltűnni. Az alapvető jogok chartájának a beemelése az EU-alapszerződések keretei közé ugyanis felvetette, hogy a „charta” egy sor olyan elvárást is felsorol, amelyekről közvetlenül tételes uniós jogszabály nem rendelkezik. Állam- és polgárjogi kérdésekkel kezdettől fogva az Európa Tanács foglalkozott, számos európai konvenció révén rögzítve a második világháború utáni európai demokráciafelfogás kívánatosnak vélt kritériumait. Az EU – hajdani közös piac – tételesen ezekre sokáig nem (vagy csak nagyon az általános elvek szintjén) tért ki: úgy vélték ugyanis, hogy e tekintetben az alapító (majd csatlakozó) tagállamok „amúgy is” közös nevezőn állnak, máskülönben nem is válhattak volna tagokká. Aki mégis értelmezni akar valamilyen polgári jogi kérdést, forduljon az ET vonatkozó dokumentumaihoz.

Igen, csak itt előállt egy szankcionálási rés. Az ET – szemben az EU-val – nem rendelkezik betartást kikényszerítő eszközökkel, csupán ajánlásokkal. Büntetni csak politikai lejáratással, végső esetben kizárással tud. Az EU ezzel szemben a nemzetek fölötti jogszabályok széles tárházával rendelkezik, amelyek betartása felett árgus szemekkel őrködik a brüsszeli bizottság, elmaradás esetén pedig akár százmilliós csekkek kiküldésével szankcionálhat az Európai Bíróság. Az alapvető demokratikus jogokra vonatkozóan azonban nincsenek uniós szintű szabályok, tehát uniós büntetés sem lehetséges. Legalábbis így volt, mondjuk, a nizzai szerződésig.

Azóta kezdett nyílni egy szűk összekötő ösvény a kettő között. Azzal, hogy a Charta a lisszaboni szerződés révén mégiscsak az alapszerződés része lett, és a szövegben utalás van arra, hogy az abban foglaltak az ET különböző konvencióiban lefektetett irányok szerint értelmezendők, létrejött egy korábbinál szervesebb kapcsolat a két intézmény között. Az ET véleménye továbbra sem számít joghatályos EU-döntésnek (itt van az aránytévesztés a Velencei Bizottság mostani véleményének – e vélemény jogszerű státusának – az esetenkénti túlértékelésében). De hivatkozási alappá válhat arra, hogy uniós szinten joganyagban is megfogalmazzanak olyan elvárásokat, amelyek addig csak „ET-oldalon” voltak így lefektetve, és amelyek utána EU-oldalon is szankcionálható kötelezettségekké válhatnak.

Ez persze nem megy máról holnapra (további tévedés az említett „velencei” vélemények azonnali túlértékelésében). De lassú víz partot mos, és éppenséggel kizárni sem lehet effajta következményt. A másik lehetséges következmény, hogy mivel az EU általában elismeri az ET véleményalkotását, az utóbbi alapján – elvi szinten – idővel felmerülhet valamely taggal szemben az alapértékek megsértésének a vélelmezése. Persze ez is hosszú idő után ölthet testet, és kimenetele akkor is kétséges. De – és ebben valóban lehet funkciója a „velencei” véleménynek – politikai hangulatkeltéshez az „ösvény” immár látható megléte miatt is kiinduló alapul szolgálhat.

Fóris György, a BruxInfo EU-szakértője-->