Sokan vannak a szabad kereskedelem elvakult hívei

Azt már az elején megkérdezték a hallgatóktól, hányan részesítik előnyben a szabad kereskedelmet a beviteli korlátozásokkal szemben: a pozitív válaszok aránya meghaladta a 90 százalékot. Történt mindez olyan hallgatók körében, akik a komparatív előnyökről korábban nem is hallottak. Tudjuk természetesen, hogy a nemcsak a Harvard hallgatóira kiterjedő felmwérések lényegesen eltérő eredményt adnak: az Egyesült Államokban kettő az egy arányban a korlátozásokat támogatják. A hallgatók válaszai ennek ellenére nem voltak meglepők, mert a jól képzett válaszadók inkább támogatják a szabad kereskedelem elvét, mint a kékgalléros dolgozók. A Harvardon talán inkább a (jövőbeni) pénztárcájukra gondolva adtak válaszokat. Lehet azonban az is, hogy nem értik, miként működik a kereskedelem.

Amikor egy alkalommal más formában tettem fel a kérdést – a kereskedelem és az elosztás hatását kiemelve – nyomban eloszlott a szabad kereskedelem melletti korábbi konszenzus. Megkérdeztem az osztályt, jóváhagynának-e egy mágikus kísérletet. Kiválasztottam két önkéntest, azt feltételezve, hogy képes lennék például Nicholas számlájáról eltüntetni 200 dollárt, John számlájához pedig hozzáadni 300-at, a trükk eredményeként pedig az osztály egésze 100 dollárral gazdagodna. A kérdés úgy hangzott, hogy vajon engedélyeznék-e nekem a trükk végrehajtását? Igennel csak egy elenyésző kisebbség válaszolt.

A hallgatók számára nyilván kényelmetlen volt a jövedelmek számottevő újraelosztása, akkor is, ha a dolog eredményeként a gazdaság tortája növekedett volna. Hogyan lehetséges – kérdeztem –, hogy először valamennyien ösztönösen támogatták a szabad kereskedelmet, holott az hasonló vagy inkább nagyobb arányú újraelosztást hoz, a vesztesektől a győztesek felé. Ezen megdöbbentek. Később azt a példát hoztam fel, hogy Nicholas és John egyaránt birtokol egy kisebb farmot. John 300 dollárral gazdagabb lesz, mert keményebben dolgozik, többet takarít meg és ruház be, jobb termékeket állít elő, ezáltal kiszorítja Nicholas vállalkozását, aki emiatt 200 dolláros veszteséget kénytelen elszenvedni.

Egy újabb hipotézisem szerint John azzal szorította ki Nicholas vállalkozását, hogy jobb minőségű termékeket importált Németországból, kiszervezte a termelést a munkavállalói jogokat nem védő Kínába, gyermekdolgozókat vett fel Indonéziában. A dolog támogatottsága minden egyes eshetőség hozzátétele után csökkent. Amikor pedig a technológia és az innováció hatásáról esett szó – ami szintén kiszorít egyeseket –, akkor világosan látszott, hogy a műszaki haladást csak kevesen hátráltatnák. Az izzólámpa-előállítás betiltását és ezzel szemben a gyertyaöntők munkahelyének védelmét egyöntetűen ostoba ötletnek tartották.

A végső következtetés az lehetne, hogy a hallgatók nem állnak szemben szükségszerűen az újraelosztás gondolatával. Amit elutasítanak, az inkább az újraelosztás bizonyos fajtái, mert sokunkhoz hasonlóan ragaszkodnak valamilyen eljárásbeli tisztességhez. Ha ítéletet akarunk alkotni az újraelosztás folyamatának kimeneteléről, akkor ismernünk kell a hozzá vezető körülményeket. Nem irigyeljük például Bill Gates és Warren Buffett milliárdjait, akkor sem, ha néhány riválisuk szenvedett a folyamattól. Másként gondolkodnánk, ha a két milliárdos csalással, a munkaügyi törvények megszegésével, a természeti környezet letarolásával vagy külföldön felvett állami támogatásokkal gazdagodott volna meg.

Ha azt várjuk, hogy az újraelosztás hatásai hosszabb távon kiegyenlítettebbé váljanak, és végül mindenki fej fej mellett előbbre jusson, akkor valószínűleg eltekintünk a jövedelmek átrendeződésétől. Ez a fő oka azon vélekedésünknek, amely szerint hagyni kell, hogy a műszaki haladás kifussa magát, akkor is, ha az rövid távon destruktív hatással jár egyesekre nézve. Ha azonban azt látjuk, hogy a kereskedelem erői mindig ugyanazokat az embereket sújtják, akkor kevésbé bizakodóak leszünk a globalizáció kilátásait illetően.
Ilyen distinkciókkal szemben a legtöbb közgazdász teljesen süket.

Ők hajlanak arra, hogy a globalizációval szembeni aggályokat nyers protekcionista késztetésre vagy egyenesen műveletlenségre vezessék vissza, akkor is, ha a dologban egyértelműen ki lehet mutatni etikai összefüggéseket. Mivel figyelmen kívül hagyják, hogy a nemzetközi kereskedelem időnként – de bizonyosan nem mindig – olyan hatásokkal jár, amelyeket odahaza problémásnak tartanánk, ezért elmulasztják a megfelelő nyilvános vitákat.

Bár a globalizáció alkalmanként súlyos kérdéseket vet fel a redisztributív hatások törvényességével kapcsolatban, mégsem lenne szabad automatikusan kereskedelmi megszorításokkal válaszolni. Esetenként számos kölcsönösen előnyös tényezőt kell figyelembe venni, beleértve a nagyvilágban sokakat érintő következményeket, őket ugyanis a folyamat esetleg sokkal szegényebbé teheti, mint azokat, akik belföldön károsodtak. A demokráciák tartoznak maguknak a megfelelő viták megtartásával, hogy a szükséges döntéseket tudatosan és szándékosan hozzák meg.

Copyright: Project Syndicate, 2012
www.project-syndicate.org