Szorult helyzetben a hazai közbeszerzők

Tavaly csökkent a közbeszerzésben elköltött közpénz GDP-hez viszonyított mértéke 2010-hez képest, így továbbra is kevesebb mint a GDP 5 százalékát költjük el a közbeszerzési szabályok alkalmazásával. A szakértők a 2011-es évben nagyobb mértékű kiadás-visszafogásra számítottak, tekintettel a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek közbeszerzéseinek nagymértékű ellenőrzésére és lassítására. Tekintsük át, milyen akadályozó tényezők épültek és épülnek be a közbeszerzési piac szereplőinek mindennapjaiba.

Az első akadály, amelyen az ajánlatkérőnek át kell verekednie magát Magyarországon, a hirdetmény-ellenőrzés visszaállított rendszere. Itt 150 ezer forint ellenében véleményezik az eljárásmegindító hirdetményt a közbeszerzési hatóság munkatársai. A tevékenységgel nem az a baj, hogy létezik, hanem hogy Európában ismeretlen kötelező ellenőrző tevékenységről beszélünk, melyet nem informatikai rendszer végez, és fizetni kell érte. Ez az a vívmány, amelyet a szakma eredményesen szüntetett meg, és melyet egy tollvonással sikerült újjáéleszteni 2012-ben.

A következő lépés a kormány irányítása alá tartozó intézmények részére az eljárás teljes körű lebonyolításának ellenőrzése, amely mégoly ismeretlen fogalom a fejlett világban, mint hirdetmény-ellenőrző társa. Ennek keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársai a beszerzési tárgy engedélyezésétől a teljes lebonyolításig mindenen rajta tartják a szemüket. Nem kerülheti el figyelmüket egyetlen toll vagy ceruza iránti igény sem.

Az újonnan állami tulajdonba kerülő kórházak sem járnak jobban, ahol a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet ellenőrzése és központosított beszerzési modellje lesz gátja a közpénzköltésnek. A probléma itt nem a központosítással, hanem annak előkészítetlenségével van. Létezik itthon központosított közbeszerzés, amely saját elektronikus katalógusával, informatikai rendszerével pontosan azt az információt biztosítja az ajánlatkérők és szállítók, valamint a beszerző szervezet számára, hogy ki, mit, mennyiért vehet meg a már közbeszerzett termékek közül.

Ha valaki központosítani tervezi a gyógyszerbeszerzést és orvostechnikai eszközbeszerzést, akkor nem árt, ha legalább azt meg tudja mondani, milyen rendszert szeretne építeni. Működő modellt vagy olyat, amelyet bárki megkerülhet. Ez utóbbira sor kerül majd, hiszen ha a központosító fél nem tudja megmondani, mit akar beszerezni, akkor nagyon időigényes folyamattal állunk szemben. Annyi könynyebbségünk lehet, hogy ez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár beszerzéseit nem érinti.
A büntetés-végrehajtás a központi államigazgatási, a rendvédelmi szerveket és újabban az állami tulajdonú kórházakat kívánja ellátni. Szempontként jelent meg ugyanis a szabályozásban, hogy amennyiben a börtön olcsóbban képes szolgáltatni, úgy tőle kell azt igénybe venni, rendelni.

Nem foglalkozunk tehát a helyi kis- és középvállalkozásokkal és a növekvő munkanélküliséggel, inkább olcsó rabmunkával spórolunk, amely tagadhatatlanul növeli a börtönlakók foglalkoztatottságát.
E kezdeményezések azonban – úgy tűnik – nem járnak valódi eredménnyel, hiszen visszatér az elmúlt négy évben ez idáig két alkalommal kezdeményezett beszerzési stop. A mostani meglepetés értelmében a továbbiakban nem szabad telefont, bútort, személygépjárművet, informatikai eszközt a kormány irányítása alá tartozó intézményi beruházás keretében beszerezni. Kevés kivétellel, amely az európai uniós forrást tartalmazó előirányzatokat érinti, eseti felmentés adható. Betartását külön a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzi, és negyedévente jelentés készül a beszerzési stop hatálya alatt történő intézményi próbálkozásokról, mely nemcsak 2012-re, de 2013-ra is vonatkozik.

A korábbi beszerzési stopnak már megvan a számszerű „eredménye”. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a közbeszerzésben elköltött pénznek 14-15 százalékával kevesebb ment el olyan beszerzésekre, melyek munkaintenzívek, inkább a hazai foglalkoztatást segítik elő, azaz szolgáltatások vagy építési beruházás beszerzésére. Az árubeszerzés mértéke ugyanakkor nagymértékben növekedett. Ennek egyenes következménye, hogy elsősorban nem a hazai munkaerő felhasználása, hanem a készletezhető tárgyi eszközök, áruk beszerzésének bővülése nyomán a kevésbé hazai gyártású vagy hazai munkaerő alkalmazásával készült beszerzési tárgytípus felé tolódott el az ajánlatkérők figyelme. Lehet, hogy nem az a legnagyobb baj a hazai közbeszerzéssel, hogy kevéssé hatékony, hanem az, hogy ha megszorítjuk, visszaüt?

A folyamat munkanélküliséghez, az építési beruházások visszafogásához, az igények mesterséges csökkentéséhez vezet. A közbeszerzést tehát nem hatékonyabbá tettük, hanem lefojtottuk. De nyomás hatására a szelepek elhasználódnak, és hiába a szigorú ellenőrzés, a korábbi tapasztalatok alapján pontosan azt a kiadáscsökkentést nem eredményezi, amire született, ellenben torz beszerzési politikához és értelmetlen adminisztrációhoz vezet. Lehet, hogy a következő lépés a közbeszerzés teljes körű megszüntetése, ha ez a moratórium sem jár eredménnyel? A beszerzési szakmában trivialitás: attól, hogy nem veszünk, még nem leszünk jobbak, legfeljebb megtapasztaljuk, mi a hiány. De a hiány többletvásárláshoz és készletezéshez, az pedig további hiányhelyzethez vezet. Az ellenőrzött és lefojtott közbeszerzés egyenes következménye a pazarlás és a hiány együttes jelenléte. A hosszú távú projekteknek leáldozott, rövid távú készletezés és törvénymegkerülés a túlélés módja. Ezt eredményezi a generális megszorítás, akkor is, ha a kormányhatározatok és rqendeletek mást céloznak.

Tátrai Tünde, a Corvinus adjunktusa, közbeszerzés-kutató-->