Vegyünk-e bankot?

A terv nem új és nem is egyedi, hiszen külföldön is számos jól működő példa van arra, hogy az állam valamilyen módon szerepet vállal kereskedelmi bankok működtetésében. Nem tűnik így elvetelmült ötletnek az sem, hogy az állam megvásárolja a német DZ Bank harminc-egynéhány százalékos részesedését az integrált takarékszövetkezetek ernyőbankjában, a TakarékBankban, hiszen kisebbségi tulajdonosként sokféle módon – és nem is feltétlenül pénzzel – támogatni tudja a szektort: ez pedig a vidéki vállalkozások szempontjából mindenképpen hasznos lehet.

Az viszont egyáltalán nem tűnne jó ötletnek, ha az állam többségi tulajdont szerezne a TakarékBankban, hiszen ezzel kivenné az irányítást a legfőbb érintettek, a takarékszövetkezetek kezéből, és így – finoman szólva – nem lenne garantált, hogy a menedzsment mindenkor a megfelelő döntéseket hozná meg. A banküzem ugyanis ingoványos talaj, így a legnemesebb célok támogatása is rossz irányt vehet, ha nem szakértő módon végzik.

A zöldmezős állami bank ötlete viszont már több sebből vérzik. A legfontosabb ellenérv, hogy a hazai banki piac jelenleg telített, és nem nagyon létezik olyan rés, amelyet egy új szereplőnek kellene betölteni. A cél pedig – a kis- és középvállalkozások hitelezésének élénkítése – nem úgy érhető el, hogy létrehozunk egy állami bankot, amely gondolkodás nélkül szórja ki a hiteleket: ennek a vége ugyanis biztos és súlyos veszteség lesz. A kkv-hitelezés támogatására ott az MFB, a kiszolgálásra ott vannak a kereskedelmi bankok. A hitelezés érezhető felfutásához pedig nem új hitelintézet, hanem jó gazdaságpolitika kell: nem ártana végre rájönni erre az összefüggésre.