Háború helyett

Bárki láthatja lelki szemeivel, ahogy megjelennek a székházban a biztonsági szolgálat kétajtós szekrény méretű emberei, kizárják a tulajdonosokat, majd hosszú pereskedés kezdődik. Egy darabig látványosan lehetett volna büszkélkedni a választók erre fogékony része előtt, hogy mennyire megvédik a helyiek érdekeit a külföldiekkel szemben, de a következmény vállalhatatlan lett volna. Ráadásul az ország nemzetközi megítélése finoman szólva is rossz – senkinek sem lett volna szüksége arra, hogy tovább rombolják.

Ezért is üdvözlendő – függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a városvezetés szándékával a vízmű fővárosi tulajdonba vételéről –, hogy Budapesten tárgyalásokkal sikerült rendezni a kérdést. Egyben tanulság lehet az országos politika és több város irányítói számára is: igenis lehetséges a külföldi nagy cégekkel szemben érvényesíteni az érdekeket háborús retorika nélkül is.

Az a kérdést viszont, hogy jó-e a vízmű átvétele, nem egyértelmű. Tarlós István azt állítja, hogy a vásárlás költségét kitermeli a cég; majd meglátjuk. Higgyük el a főpolgármesternek azt is, hogy túl sok menedzsmentdíjat vittek volna el a franciák, mert valahol még ebben is igaza lehet. Ám egy nagyon fontos részletet nem említett.
Tarlós egyik első megjegyzése az átvételkor az volt, hogy nem lesz vízdíjemelés. A politikusok nyilván nem szeretnek árat emelni, és takarékoskodni is csak kényszer alatt szoktak.

Ha pedig így van, akkor a vízmű esetleges hiányát könnyedén a város más forrásaiból próbálhatják pótolni, vagy épp a büdzsé már most is hatalmas hiányát növelik. Ez pedig túl csábító lehetőség számukra ahhoz, hogy ne tartsunk tőle. Vagy bízzunk abban, hogy képesek lesznek hideg fejjel gondolkozni, és nem az eladósítást választani. Akár jövőre, amikor az újabb árakról dönteni kell, akár 2014 elején, pár hónappal a választás előtt.