Hazai startup cégek forradalma: arany- vagy záptojás?

Az elmúlt néhány hónap üzleti rendezvényeit nézve számos startupeseménnyel találkozhattunk, ahol az átütőnek vélt ötleteket egészen a cégalapításig, finanszírozással támogatott megvalósításig elvihették a megálmodók. A tavaszi zsongás mozzanatai a potenciális üzleti befektetők, kockázatitőke-társaságok képviselőinek jelenlétében zajlanak. A jó hír, hogy – hála elsősorban a Jeremie programnak – az érdeklődő külföldiek mellett immár egy sor hazai befektetési alap is tömött tárcával pásztázza a horizontot. Minden rendelkezésre áll tehát, hogy megköttessék az üzlet, repkedhetnek a milliók.

A kezdő stádiumban történő invesztíció kimagasló hozamot eredményezhet a befektető számára – már amennyiben az ötlet valóban az elképzeléseknek megfelelően valóra válik. A tengerentúlról csillagászati összegekről hallani, a Facebook például pár napja lepte meg a piacot azzal, hogy közel egymilliárd dollárért felvásárolta az alig több mint másfél éves, árbevétellel alig rendelkező online közösségi képmegosztót, az Instagramot, melybe a merész kockázati tőkések a kezdet kezdetén mindössze félmillió dollárt invesztáltak.

Arányaiban azonban kevés a valódi gyöngyszem, és sajnálatosan korlátos a tudásunk egy-egy kezdő vállalkozás beárazásával kapcsolatban. Figyelmeztető jelből is akad persze: a Groupon kozmetikázott eredményeit követő zuhanása a felelősség jogos felvetésén túl ismét ráirányítja a figyelmet az irreálisan magas hozamokat ígérő befektetési lehetőségekkel kapcsolatos kötelező óvatosságra.

Amerikában épp a napokban fogadták el az úgynevezett JOBS törvényt, amely a bürokratikus akadályok csökkentésével jelentősen kibővíti a startup cégek forrásbevonási lehetőségeit és egyszerűbbé teszi útjukat a tőzsdére is. Kérdés, hogy a kisbefektetők jogos érdekeinek hogyan tudnak majd érvényt szerezni. Többek szerint a startup kategóriában az üzleti érték meghatározása sokkal inkább a művészet kategóriájába tartozik, semmint a gazdaságtudományéba… A cégnek nincs még üzleti múltja, a befektető ilyenkor lényegében a megérzéseire hagyatkozik, és némi túlzással kvázi fogadást köt a reménybeli sikerre. Egy már működő cég esetében a kockázat kisebb; a cég működik, termel vagy épp nem igazán termel bevételt, van terméke, személyzete, ügyfélköre.

Nehezíti az árazást, hogy az eladók, különösen (de nem csak) a kisebb vagy startup cégek esetében például hajlamosak negligálni az üzleti terv elkészítését. Még ma is számos alkalommal lepnek meg akár sokmilliárdos cégek harcedzett ügyvezetői, pénzügyi igazgatói, amikor szégyenlős mosollyal bevallják, hogy van ugyan üzleti tervük, de az semmit sem ér, hiszen „csak a banknak készült” (akinek nem inge, ne vegye magára). Pedig ez szinte a legfontosabb sarokpontja lehet egy céges adásvételi tranzakciónak.

A túl lapos tervek nem elég érdekesek a befektetőknek, vagy alacsony vételárhoz vezethetnek, a túl szépek viszont gyanúsak, illetve vissza is üthetnek, pláne ha azokat végül számon kérik, netán a vételár egy részét az üzleti terv teljesítéséhez kötik.

Megállapíthatjuk azt is, hogy nemcsak a vevő, de az egyszeri eladó is kiszolgáltatott helyzetben lehet. Elgondolkodtató történetet tárt fel nemrégiben egy felkapott amerikai technológiai honlap. A cikkben egy pórul járt startup cég tulajdonosa panaszkodik keserűen, miután közel egy évig hitegette egy reménybeli befektető, majd minden érthető ok és jogi következmény nélkül elállt az üzlettől. Addigra természetesen minden információt kiszivattyúzott, és a tárgyalások miatt több más potenciális vevőt is lerázott a talán kissé naiv startup, hogy aztán sok szék közül végül a padlóra essen.

Hiszékenység? Valószínűleg inkább a tranzakciós tapasztalat hiányáról kellene beszélni, hiszen tény: a legtöbb cégtulajdonos életében talán egyetlen alkalommal ad el céget, nem is tudhatja, nem is kell tudnia, milyen komplex folyamat fut végig egy-egy üzlet sikeres nyélbe ütéséig. Jobban fog kijönni, ha alaposan rágyúr a tranzakcióra; portékáját alaposan megtisztítja, kicsit és főleg a tények tiszteletben tartása mellett akár polírozza is, szépségének, hasznosságának és egyéb jó tulajdonságainak minél hitelesebb bemutatásával felépíti a befektetők számára a „sztorit”, és azt pénzügyileg is érthető módon kommunikálja.

A reménybeli vevők megversenyeztetése is hatékony megoldás lehet a sikeres üzletkötéshez vezető úton. A későbbiekben aztán arra is figyelni kell, hogy kinek milyen információt milyen ütemezésben adunk ki. Így, ha nem köttetik meg az üzlet, az elvesztegetett idő, az elállás miatt elszenvedett kár kellő felkészültség mellett minimalizálható, illetve jogilag szabályozható. (Nem mindennapi, de jó példa erre az AT&T és a T-Mobile között meghiúsult frigy, amelynek fájdalomdíja jelenleg a csillagászati hatmilliárd dollárnál tart.)

Ami pedig egy kis, induló vállalkozás megítélésének, árazásának helyességét illeti, itthon sem kell már túl sokáig a homályban tapogatóznunk. Hamarosan zárul a Jeremie kockázatitőke-program első köre, jönnek majd az eredmények az egyes befektetések sikereiről vagy éppen kudarcairól. Érdemes lesz figyelnünk, hogy az aranytojást tojó tyúkok lesznek-e többségben, vagy pedig enyhe záptojás szag lengi be az üzleti levegőt.