Parkol a hazai bankszektor

A helyzet önmagában nem új: veszteséges bankok már az elmúlt két-három évben is előfordultak a piacon, ám akkor még zömében kisebb szereplők egyenként egy-két milliárdos mínuszáról lehetett beszélni, ami a rendszer egészére vonatkozóan nem tette szükségessé súlyosabb következtetések levonását. Most viszont már nem erről van szó: ha a meghatározó szereplők közül több is súlyos veszteségeket produkál, ott bizony baj van a rendszerben.

Az okok feltérképezése nem különösebben nehéz: a kedvezőtlen makrogazdasági környezet, a különadók, a folyamatosan romló hitelportfóliók, az egyre kevésbé működő vállalati szektor és persze a válság előtti, nem kellően átgondolt, dömpingszerű hitelezés mind-mind szerepet játszott abban, hogy idáig jutottak a pénzügyi szolgáltatók. Azon lehet vitatkozni, hogy a helytelen gazdaság- és üzletpolitika mekkora arányban járult hozzá, hogy idáig fajultak a dolgok, ám azt senki sem tagadhatja, hogy mindkettőnek meghatározó szerepe volt a helyzet kialakulásában.

Inkább az a fő kérdés, hogy mi következik ezután. Sajnos, a képlet itt is egyszerű: egy jó esetben is stagnáló gazdaságba, ahol ráadásul totálisan kiszámíthatatlan a szabályozói környezet, nem törvényszerű, hogy nagy tételben érkezzen a friss tőke, annál is inkább, mert a régióban szinte minden országban kedvezőbb a helyzet a pénzügyi szolgáltatók számára, mint itt. Egy veszteséges, rossz összetételű portfólióval működő leánybank pedig nemigen számíthat másra, mint hogy alapjáraton, az épp szükséges aktivitással működhet, és többé-kevésbé parkolópályán várja a folytatást.

Gyakorlatilag már most parkol a hazai bankszektor, és semmi nem mutat arra, hogy beindul. Egy feltétel sem adott, hogy a tulajdonosok kiengedjék a kéziféket.