Rémtörténetek helyett

Az eljárás a magyar gazdaságot övező lesújtó vélemények és korrupciós vélelmek szimbólumává, a felszámolás szó már-már szinte az ügyeskedés, a vagyonkimentés szinonimájává vált. Őszintén el kell ismernünk, nem teljesen alaptalanul. A felszámolások drámaian emelkedő száma mögött nem csupán a finanszírozási, törlesztési nehézségek növekedése áll, valóban gyakorlat idehaza vagyonelemek átjátszása más cégekbe, hitelezőkkel, munkavállalókkal szembeni tartozások elkallódása, cégek alapítása, bedöntése és újak létrehozása.

Nem egy esetben adták nevüket az ilyen sötét ügyekhez a felszámolók, de elhamarkodott és igaztalan ítélet volna egy szakmát teljes egészében bűnbaknak megtenni. Különösen egy olyan rendszerben, amelynek gyakorlatilag egyetlen pillére sem teljesen stabil. Ami ugyanis bizonyos: a jelenlegi jogi szabályozás bőven ad teret mind a kívánt és deklarált érdekek figyelmen kívül hagyásának, az ügyeskedésnek, mind pedig a rosszindulatú pletykáknak. Az előírások lényegében minden érintett szerint bonyolultak és átláthatatlanok. Állításuk szerint maguk a felszámolók sem értik, milyen szempontok szerint válogatják ki őket egy munkára, ami persze rögtön teret ad a találgatásoknak. A hitelezők szeretnék, ha erősebb kontroll szabályozná magát a konkrét felszámolási folyamatot, az érintett cégek pedig vagy károsultként hagyják el a csatateret, vagy éppen ellenkezőleg, időben kimentett vagyonukkal könnyedén továbbállnak.

Az ügy akkor is megoldásért, tisztázásért kiált, ha a széltében-hosszában terjedő rémtörténeteknek, bombabiztos értesüléseknek és az összefonódásokról szóló sztoriknak csak a tizede igaz. Amíg nem tudjuk, melyik vád valós, és melyik nem, addig az általános bizalmatlanság vezérli a döntéseket. Amíg köd telepszik mindenre, valóban csak a csalók járnak jól.