Schmitt a maradék becsületet mentené

A távozó elnök az egyetlen politikailag, morálisan és a diplomácia világában is vállalható út mellett döntött, amikor benyújtotta a lemondását. Sokan azt mondják most, hogy ez színtiszta politika, de ez nem így van. Ez sokkal több annál.

Mert az, hogy milyen politikai szálai lehetnek Schmitt Pál ügyének, csak másodlagos kérdés. Persze egyértelmű, hogy az őt elnökké választó kormánypárt így még jobb eséllyel mentheti a becsületét, de ez az ő dolguk, nem mindenkit érintő közügy. Nem szükséges túl sokáig boncolgatni a morális szálakat sem, ezek alapján nyilvánvaló, hogy a lemondás volt az egyedüli járható út. Ami viszont valóban mindannyiunkat érintő üggyé tette a plágiumbotrányt a kirobbanása pillanatától kezdve, az Magyarország megítélésének a kérdése.

A volt elnök másolt disszertációval lett dr. Schmitt, majd amikor lebukott, inkább ügyetlenül, mint kreatívan letagadta ezt. Ez egyértelműen vállalhatatlan. És ne legyenek illúziók, a hírek terjednek. Eljutottak azokhoz is, akikkel tárgyalva Schmitt Pálnak képviselnie kellett volna Magyarországot. A diplomácia pedig kegyetlen. Szemtől szembe persze ugyanazok a széles mosolyok és udvarias mondatok fogadták volna Magyarország elnökét, mint korábban. De az soha, egyetlen pillanatra sem hagyhatta volna nyugodni, hogy milyen összesuttogások, miféle gúnyos mosolyok tárgya lehet ő, amikor hátat fordít. Ezt nem lehet elviselni, sem személyesen, sem úgy, hogy közvetetten az egész országot járatta volna le.

Arról nem is szólva, hogy mekkora a politika elutasítottsága a határokon belül. Korábban az elnök a pártok népszerűtlenségének ellensúlya volt: három olyan ember is betöltötte a posztot, akiket még azok is tisztelhettek, akik a politikában nem értettek egyet velük. Ezért is lenne fontos, hogy olyasvalaki költözzön a megüresedő Sándor-palotába, aki visszahozhat valamit a mára nemcsak megtépázott, hanem teljesen eltűnt elnöki tekintélyből.