A stratégiák papírhalmai eltakarják a külvilágot a döntéshozók elől

 Ha azt kérdezik, hogy pontosan ki is az illetékes egy szabálysértési eljárásban, a helyes válasz valahogy úgy hangzik: eddig a városi jegyző volt, most éppen a megyei kormányhivatal az, és jó eséllyel pár hónap múlva már a járási kormányhivatal lesz. Nem egy helyen a hivatal már most visszadelegálta az ügyeket a települési kirendeltségeihez, amelyek gyakran ugyanabban az épületben működnek, mint ahol a jegyző is dolgozik – alig féléves törvénykezési folyamatra volt szükség ahhoz, hogy eljussunk oda, ahonnan kiindultunk. Mindezt természetesen szigorúan az egyszerűsítés jegyében.

Ráadásul, ha csak egy kis része is igaz a híreszteléseknek, amelyek az átállás buktatóiról, az új feladatkörrel és -mennyiséggel megbirkózni csak nehezen képes ügyintézőkről szólnak, már akkor nagy a baj. Miközben hibáztatni aligha lehet a hivatalnokokat: nem sok ember van, aki képes lenne minőségi munkára, ha hirtelen olyan feladatot kapna, ami addig nem az övé volt, rögtön jóval nagyobb mennyiségben, mint annak (esetünkben a jegyzőnek), aki addig azon dolgozott.

De érdemes ránézni azokra a hírekre is, amelyek az államilag egy kézbe szervezett betegszállítás káoszáról szóltak. Vagy épp arra, hogy egy érdekes jogértelmezés miatt arra kötelezhetik a városokat, hogy töröljék el a saját szabálysértési rendeleteiket. A téma más, de a probléma alapja hasonló: kitalálták, hogy legyen átszervezés, papíron gyönyörűen működne is minden, csak éppen abba mintha senki bele sem gondolt volna, hogy az operatív munka milyen buktatókkal járhat.

Az íróasztal mögötti tervezés jó dolog, ha jól csinálják – az ember kívülállóként, higgadt fejjel gondolkozhat a jövőképről. Most azonban egyre többször láthatunk példát arra, mi történik, ha a látványos stratégiák papírhalmai akkorára nőnek, hogy a döntéshozók elől teljesen eltakarják a külvilágot.