Hegedűs: Irreális a gondolat, hogy függetlenedhetünk Oroszországtól

A brüsszeli hivatalnokok valószínűleg megnyugvással vették tudomásul, hogy a nem hagyományos gazdaságpolitikát érvényesítő Magyarország legalább az energiaimport csökkentése területén – kerül, amibe kerül – a deklarált uniós energiapolitikai direktívákat követi. Az EU importhelyettesítő célkitűzése önmagában is vitatható törekvés, de vannak enyhítő körülmények. Egyrészt, hogy uniós szinten döntően az energiatakarékosság fokozását és a kevésbé környezetkárosító megújuló energiaforrások forszírozott kihasználását célozza. Másrészt, az EU e tekintetben erősen diverzifikált megújuló forráskészlete gazdaságilag viszonylag elfogadható megoldást kínál. És végül, a megújulók erőteljesebb felhasználásához szükséges technikai, társadalmi képesség, döntően pedig a szükséges tőke előteremthető. Mindazonáltal, a 2020-ra kitűzött célok borítékolhatóan nem teljesülnek majd.

Magyarország adottságai, helyzete és kilátásai ugyan gyökeresen eltérnek az EU átlagától, ennek ellenére energiafüggőségünk az EU 27-ek középmezőnyében helyezkedik el. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy az általánosan elterjedt vélekedésekkel szemben a vásárlóerő-paritáson számított GDP egységére számított energiafelhasználásunk ugyancsak az EU-átlag közelében helyezkedik el, villamosenergia-felhasználásunk pedig – akár egy főre, akár egységnyi GDP-re számítva – alig több, mint fele az EU átlagának.

Energiafelhasználásunk forrásoldali struktúrája – beleértve az import arányát is – többé-kevésbé követte a nemzetközi trendeket azzal a nem kis különbséggel, hogy miután a fosszilis energiakészletünk meglehetősen szűkös, illetve a szén esetében rendkívül kedvezőtlen, így az import, különösen pedig a földgáz súlya magas, a legfőbb probléma pedig, hogy egyetlen viszonylatra koncentrálódik.

Energiapolitikánk és az importhelyettesítés kulcskérdése, hogy a jelenlegi és a várhatóan csak szerény mértékben növekvő energiaigény kielégítésében a hazai megújuló források milyen szerepet játszhatnak. Sajnos utóbbiak komparatív hátrányai legalább akkorák, mint a fosszilis energiahordozóké. Gazdasági szempontból tehát az importhelyettesítés a megújulók frontális fejlesztésével aligha járható út, a következő két évtizedben bizonyosan nem.

A végső következtetés, hogy a politikai értelmezésű függőség – itt Oroszország a fekete bárány – mérséklése, pláne megszüntetése több szempontból is irreálisnak ítélhető. Egyrészt tovább globalizálódó világunkban az önellátás nem lehet sikeres stratégia, csak a kölcsönös érdekek alapján kialakított együttműködés jöhet számításba.

Másrészt az egyoldalú függőség lazítását szolgáló diverzifikációnak ugyancsak súlyos gazdasági következményei lehetnek. Harmadrészt, nálunk a megújulók hasznosításának gazdasági feltételei nemzetközi összevetésben gyengék, így importkiszorító szerepe csak szerény mértékű lehet. És végül, bár energiapazarlás nálunk is jelen van, gazdasági fejlődést és a fogyasztás bővülését feltételezve szerény mértékű igénynövekedés valószínűsíthető.

Természetesen törekedni kell az olcsóbb és biztonságosabb megoldásokra, de az energia jövőbeni drágulását aligha kerülhetjük el. Önmagában az energiafüggőség csökkentése aligha kínál célszerű kibontakozást, elégséges megoldást csak az energiafelhasználás hatékonyságának szisztematikus javítása, valamint gazdaságunk versenyképességének növelése hozhat.