BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Lázár

Logikus lenne, ha Varga Mihály az IMF-tárgyalások után előre lépne

Tíz év után ismét miniszter lesz Varga Mihályból. A miniszterelnökséget eddig vezető államtitkár ugyan tárcát még nem kap hozzá, viszont egy rendkívül fontos feladatot igen: levezényelni a küszöbön álló hiteltárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.
2012.05.14., hétfő 05:00

Hogy ez mennyivel lesz könnyebb, mint elődjének, Fellegi Tamásnak a munkája, majd elválik. Az azonban bizonyos, hogy a gyakran politikai természetű huzavonába süllyedő előkészítés után most végre valóban megkezdődhetnek a szakmai, gazdaságpolitikai viták. Ehhez pedig Varga Mihály személye jó választás. A Fidesz alelnökének sem kell ugyan a szomszédba menni a politikusokra jellemző csúsztatásokért, ám a volt pénzügyminiszter szakmai felkészültsége, józan, realista szemlélete, nemzetközi elfogadottsága mind javítják az okos kompromisszumok elérésének az esélyét.

Ami Lázár Jánost és Rogán Antalt illeti, főszereplői voltak az elmúlt két év ámokfutásnak, amelyben a kormányt megkerülve, gyakran lobbiérdekeket kiszolgálva rombolták a törvénykezés színvonalát. Ezzel együtt előbbi szervezőkészsége jól jöhet a miniszterelnökség élén, utóbbinak pedig nem okozhat gondot a Fidesz-frakció irányítása.

A nagy kérdés a jövő. Nem is annyira azoknak a konfliktusoknak a felszínre kerüléséről van itt szó, amelyek Lázár János kulcspozícióba emelésével elkerülhetetlennek látszanak. Sokkal izgalmasabb ennél, mi a miniszterelnök távolabbi szándéka Varga Mihállyal.

Az már önmagában nem a legszerencsésebb felállás, hogy az IMF-EU-tárgyalásokon nem a pénzügyekért felelős miniszter képviseli Magyarországot. Az azonban végképp logikusnak látszik, hogy a megállapodás aláírása után olyan ember irányítsa majd a kormány gazdaságpolitikáját, aki az egyezséget tető alá hozta. Ez növelné a befektetők szemében a hitelességet és a kiszámíthatóságot. Az újabb személycsere természetesen politikai áldozattal járna, ám Orbán Viktor nem először oldana meg hasonló problémát viszonylag kis presztízsveszteséggel.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.