Stiglitz: A beszűkült Európa fölöslegesen okoz szenvedést polgárainak

A pénzügyi vezetők – a pénzügyminiszterektől kezdve egészen a magánszektor pénzügyi intézményeinek vezetőiig – ugyanazt a mantrát hajtogatják: a válságba jutott országoknak maguknak kell rendbe tenniük a házuk táját, csökkenteniük kell a deficiteket, le kell szállítaniuk az államadósságot, szerkezeti reformokat kell vég­rehajtaniuk és ösztönözniük kell a növekedést. Ismét azt hajtogatják, hogy a bizalmat helyre kell állítani.

Különös dolog ilyen prédikációkat hallani éppen azoktól, akik jegybankok, pénzügyminisztériumok vagy magánbankok élén a tönk szélére juttatták a globális pénzügyi rendszert, és létrehozták az azóta is meglévő felfordulást. Még rosszabb, hogy ritkán fejtik ki, miként lehet a bizalmat helyreállítani, ha a gazdaság recesszióba süllyed. Miként lehet a növekedést helyreállítani, amikor a megszorítás egyenesen vezet az összkereslet, a kibocsátás és a foglalkoztatás csökkenéséhez?
Azt mára már tudnunk kellene, hogy a piacok önmagukra hagyva ritkán stabilak. Nemcsak arról van szó, hogy a piacok visszatérően okoznak maguktól eszközár-buborékokat, hanem a visszaesést felerősítő erőket is mozgásba hozzák, amikor a kereslet gyengülni kezd.

A munkanélküliség és a további terjedésétől való félelem leszorítja a béreket, a jövedelmeket és a fogyasztást, ezzel együtt az összkeresletet. Nyomottá válnak az ingatlanárak, ami még több kilakoltatást vált ki. A kiegyensúlyozott költségvetés kényszerű keretei között működő államoknak csökkenteniük kell a kiadásaikat, ha esnek az adóbevételeik, ez pedig automatikus destabilizátorként működik, amit Európa éppen most kezd esztelenül követni.

Természetesen lennének ez­zel szemben alternatív stratégiák. Egyes országok – közöttük Németország – rendelkeznek szabad mozgástérrel bizonyos fiskális manőverek végrehajtására. Ha beruházásokra költenének, azzal ja­ví­tanák a hosszabb távú növekedési kilátásokat, és pozitív tovagyűrűző hatásokat tudnának gerjeszteni Európa egyéb térségei számára. Egy régóta felismert elv szerint az adók és a kiadások kiegyensúlyozott növelésével ösztönözni lehet a gazdaságot. Ha ilyen programokat sikerül jól megtervezni (adóztatás a jövedelemskála csúcsán, kombinálva az oktatásra szánt kiadások növelésével), akkor jelentős növekedés érhető el mind a GDP-ben, mind a foglalkoztatásban.

Fiskális szempontból nézve Európa összességében nincs is olyan rossz állapotban, az államadósság/GDP arány az Egyesült Államokéhoz mérve előnyösnek mondható. Ha Amerikában minden állam maga lenne felelős a saját költ­ségvetéséért – beleértve a munkanélküli-segélyek kifizetését –, akkor ott is fiskális válság lenne. A tanulság teljesen nyilvánvaló: az egész több, mint a részeinek összege. Ha Európa – főleg az Európai Központi Bank – több hitelt venne fel és kikölcsönözné a pénzt, akkor csökkennének a kontinensen az adószolgálati terhek szabad teret nyitva a növekedést és a foglalkoztatást erősítő kiadások előtt.

Európában máris vannak intézmények – ilyen az Európai Beruházási Bank (EIB) –, amelyek közreműködhetnének a forráshiányos országok számára oly szükséges fejlesztések fi­nanszírozásában. Az EIB-nek mindenképpen ki kellene terjesztenie a hitelek folyósítását. Egyre több forrást kellene a kis- és közepes vállalkozások rendelkezésére bocsátani, amelyek minden gazdaságban a munkahelyteremtés fő üzleti formáját jelentik. Ez főleg azért lenne fontos, mert a bankok által végrehajtott hitelszűkítés rendkívül keményen érintette ezt a szegmenst.

Európa beszűkült tudattal összpontosít a megszorító intézkedésekre, melyek prob­lé­máinak félrediagnosztizálásából erednek. Görögország ugyan túlköltekezett, de Spanyolország és Írország költségvetési többletet, illetve alacsony adósság/GDP rátát tudott felmutatni a válság előtt. Emiatt itt téved az, aki fiskális elővigyázatosság témakörében leckét akar adni.

Európa rohan a megszorításokba, ennek következményei azonban tartósak és esetleg súlyosak lesznek. Ha az eu­ró túléli a zavarokat, annak is nagy ára lesz nagy arányú munkanélküliség és szörnyű szenvedés formájában, főleg a válságországokban. Márpedig a válság csaknem bizonyosan terjedni fog. A tűzfalak hatástalanok, ha benzint öntenek a tűzre, mint amit most Európa elszántan tenni akar. Nincs arra példa, hogy egy nagy gazdaság megszorítások által tudjon kilábalni a válságból.
Ilyen módszerekkel a társadalom legértékesebb vagyona, a humántőke megy veszendőbe.

A fiatalkori munkanélküliség 2008 óta elfogadhatatlanul magas szinten van, egyes országokban közelít az 50 százalékhoz, vagy meg is haladja azt. Ha pedig esetleg találnak is munkát, azért csak nyomott béreket kaphatnak. Normális viszonyok között fiatal korban tesznek szert készségekre, most azonban az ifjúságra éppen leépülés vár. Számos ország sebezhető különféle természeti katasztrófákkal.

Ha mindehhez ember által okozott katasztrófa is társul, az különösen tragikus. Márpedig éppen ez az, amit Európa tesz. Ahogy a vezetői önkényesen figyelmen kívül hagyják a múlt tanulságait, az egyenesen bűnös magatartás. A kín, amit Európában – főleg a fiatalok és a szegények – kénytelenek elszenvedni, szükségtelen. Szerencsére van alternatíva, ennek késedelmes felfogása azonban roppant költséges lesz. Márpedig Európa kifut az időből.

Copyright: Project Syndicate, 2012
www.project-syndicate.org