Unorthodoxia ide vagy oda, a kiszámíthatatlanság a jellemző

Ez zárójelbe teszi a hagyományos elemzői eszköztárat, amellyel ugyan későn és pontatlanul, de legalább a fordulópontokat képesek voltunk azonosítani a makrofolyamatokban. Az utóbbi időben azonban a konjunktúraciklusok lerövidültek, és a gazdaságpolitikai (nem)döntések nyomán meglepő gyorsasággal meg tudnak fordulni. Egy friss tanulmányban (www.policyuncertainty.com) arra vállalkoztak, hogy számszerűsítik ezt a hatást, és közzétettek egy indexet, amely szerint a gazdaságpolitikai eredetű bizonytalanság egyértelműen nőtt a Lehman-csőd óta mindkét fő gazdasági régióban (Európa és az USA). Az európai index trendszerűen emelkedik jelenleg is. A szerzők emellett dokumentálták a bizonytalanság negatív hatását az ipari termelés és a foglalkoztatottság alakulására.

Mindig minden változik, és nagyon ritkán történik valami pont úgy, ahogy várjuk. Akkor miért éppen a gazdaságpolitikával szemben van olyan elvárás, hogy kiszámítható legyen? Azért, mert nem kockázatot, hanem bizonytalanságot visz a rendszerbe. A kockázattal úgy-ahogy elboldogulnak a gazdasági szereplők, de szinte semmit nem tudnak kezdeni a bizonytalansággal. A kockázat kalkulálható, a valószínűségszámítás eszközei használhatók vele szemben, tehát tőkeképzéssel, illetve kockázatkezelők foglalkoztatásával része lehet egy üzleti modellnek, sőt építhető rá akár egy egész iparág is.

Ezzel szemben a bizonytalanság, az extrém forgatókönyvek tartósan magas valószínűsége a döntéshozókból csak egyetlen reakciót vált ki: az aktivitás visszafogását. Mivel a beruházási, megrendelői és munkahelyteremtési döntések jórészt visszafordíthatatlanok, a tartós bizonytalanság ezek elhalasztását vonja maga után.

Melyek a bizonytalanság jelenlegi forrásai? Az Egyesült Államokban az úgynevezett „fiscal cliff” témája áll a középpontban hónapok óta. A probléma lényege, hogy az eredetileg átmenetinek szánt költségvetési élénkítő intézkedések kifutnak, és döntés hiányában az eredmény egy masszív költségvetési megszorítás lenne. A politikai bizonytalankodás, a nemdöntés ez esetben az összkereslet súlyos visszaesésével fenyeget.

A munkaerőpiacon az Obama-féle egészségügyi reform alkotmánybírósági sorsa miatt van egy további nagy kérdőjel, a munkavállalók több mint felét foglalkoztató kisvállalkozások kötelező részvétele az állami egészségügyben ugyanis rövid távon biztosan visszavetné a munkahelyteremtést. Európában a végtelenített válság, az eurózóna felbomlásának lehetősége okoz állandó bizonytalanságot, mivel az annak kezelésére alkalmas intézmények csak most jönnek létre – ha egyáltalán megvan az ehhez szükséges politikai szándék, hiszen az utóbbi időben is inkább az időhúzás valószínűsége nőtt meg.

Ezek a problémák persze nem újak. Ami változott az az, hogy mindez a reálgazdasági teljesítményre is elkezdett igen negatívan hatni, és nincs nagy különbség abban, hogy valaki az erkölcsi piedesztálon áll, mint az észak-európai országok, vagy a sarokban térdepel a kukoricán, mint a déliek. A legfrissebb német PMI, IFO és ZEW indexek, amelyek a múltban viszonylag pontos képet adtak az egyidejű konjunkturális helyzetről, három negyedéven belül másodszor most ismét komoly gyengülésről árulkodnak. Egyre többen beszélnek az Európa előtt álló elveszett évtizedről, ha csak valami csoda nem történik.

Sajnos a hazai gazdaságpolitika túlságosan jól illik a fenti képbe: unorthodoxia ide vagy oda, a hazai üzleti klímára elsősorban a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága (volt) jellemző. A különbség annyi, hogy nekünk már mögöttünk is egy elveszett évtized van.

A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvényüzletág-vezetője