A londoni aranyérmek számát mennyiben befolyásolja a sportfinanszírozás?

Szinte biztos, hogy minden hazai sportrajongónak élénken él az emlékezetében a 2008-as pekingi olimpia, amelyet egyértelműen kudarcként élt meg az ország nagy része. Négy éve ugyanis még három nappal a záróünnepély előtt is aranyérem nélkül állt a magyar delegáció, s bár végül az utolsó két versenynapon megtört a jég, sportolóink így is mindössze 10 (három arany, öt ezüst és két bronz) éremmel tértek haza, ami 96 éve a legrosszabb termés volt.
A játékokat követően egyből megkezdődött a gyenge teljesítmény okainak keresése, s nagyon hamar eljutottunk a sportfinanszírozás kérdéséhez. Eleinte az általánosan elfogadott magyarázat az volt, hogy a hazai sport alulfinanszírozott. A kép azonban ennél jóval árnyaltabb. A 2008-as pekingi játékok állami támogatása ugyanis nagyobb volt, mint 1990 után bármelyik olimpiáé, így inkább a dotáció megoszlásával volt gond.

A témában készült elemzések eredményeiből számtalan következtetést le lehet vonni, három dolgot azonban mindenképpen érdemes kiemelni. Az első, hogy a magyar sport valóban alulfinanszírozott, ennek azonban nem az állami támogatás hiánya az oka, hanem az, hogy itthon a sport az üzleti és a civil szférától sokkal kevesebb forráshoz jut, mint más országokban. A második, hogy az állami támogatások – legalábbis a költségvetés arányában – nem maradnak el ugyan számottevően a nyugati országokban mérttől, megoszlásuk azonban jelentősen eltér azokétól. Hiszen míg nyugaton a kormányzati források 70 százaléka szabadidősportra megy el, addig nálunk ez az arány alig 20 százalék volt 2008-ban. Ráadásul – és ez a harmadik fontos megállapítás – a versenysport támogatása sem hatékony, itt ugyanis az állami pénzek nemzetközi összehasonlításban is hatalmas részét fordítják személyi juttatásokra, jutalmakra.

Nagyjából ezt kaptuk útravalóul négy évvel ezelőtt, a londoni olimpiára vezető út elején. Nos a felszínt kapargatva akár úgy tűnhet, javult a helyzet 2008 óta, most ugyanis a legpesszimistább előrejelzések szerint is legalább 4 arannyal térünk haza Londonból, de több szakértő is hat elsőséget jósol. Fontos azonban látni: ha jobb teljesítményt nyújtunk is az olimpián, mint négy éve, az biztosan nem a sportfinanszírozás kedvező átalakulásának köszönhető.
Az idei költségvetésben a sportra elkülönített pénz megoszlása ugyanis talán még aránytalanabb, mint négy évvel korábban. A versenysport és az olimpiai felkészülés támogatására ezúttal szűk 9 milliárd forintot különített el az állam, miközben szabadidősportra alig több mint 760 milliót. Előbbi az inflációt is meghaladó mértékű növekedést jelent 2008-hoz képest, utóbbi azonban 200 millió forinttal kevesebb, mint az előző olimpia évében. A sporteredmények elismerésére pedig ezúttal 2,3 milliárd forintot szán a kormányzat, jó 300 millióval többet, mint 2008-ban.
A nagyobb problémát a szabadidő- és versenysport támogatása közötti arány teljes felborulása jelenti. A világ boldogabb országaiban ugyanis nem véletlenül az előbbit preferálja az állam: emellett szól, hogy a versenysport az üzleti szférából is képes legalább finanszírozni magát, illetve hogy a szabadidős sporttevékenység dotálása az egészségi állapot javulásának köszönhetően az egészségügyi kiadások csökkenésével megtérül. Ráadásul hosszabb távon a szabadidősport támogatása a versenysportra is visszahat, s ez a hatás akár az olimpiai aranyak számának növekedésében is jelentkezhet (ezt a britek épp Pekingben bizonyították).
A gond csak az, hogy a kormányzatnak épp ideje nincs. A versenysport sikereiből ugyanis – ahogy ezt a politikusok már évtizedekkel ezelőtt felismerték – politikai tőkét lehet kovácsolni, s amíg ez lebeg a döntéshozók szeme előtt, addig a hazai sport gyógyulására nem sok esély mutatkozik.

A szabadidősport támogatása a versenysportra is visszahat.

Jandó Zoltán, a Világgazdaság munkatársa A szabadidősport támogatása a versenysportra is visszahat. -->