Kemény szavak

A nyers hangvétel annyiban indokolt volt a kormányfő részéről, hogy Koppenhága az elnöksége alatt érdemben nem változtatott azon az eredeti európai bizottsági terven, amely szerint hazánk 2014–2020 között ötmilliárd euróval kevesebb kohéziós pénzt kapna a jelenlegi hétéves ciklusban az ország számára elkülönített 25 milliárdhoz képest.
A forrásvesztés fő okozója, hogy Brüsszel 2014–2020 között egységesen a GDP 2,5 százalékában maximálná egy adott ország által lehívható támogatások összegét, miközben a jelenlegi periódusra vonatkozóan hazánk esetében 3 százalék feletti küszöböt alkalmaztak.

A rosszabb magyar pozícióhoz az is hozzájárul, hogy Brüsszel a régiók – forráslehívásnál döntő szempontnak számító – besorolásánál a nettó befizető országok kedvében járva egy köztes kategóriát is létrehozna, ahová azok – a főként nyugat-európai – régiók kerülnének, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag 75–90 százaléka között található. Miután egyetlenegy magyar régió sem tartozik ebbe a sávba, így nem is juthatunk majd hozzá az ide elkülönített közel 40 milliárd eurós kerethez, miközben a teljes uniós kohéziós büdzsé összege a mostani hétéves cikluséhoz képest még csökkenne is.

Ez azt jelentené számunkra, hogy nemcsak a közös uniós húsos fazék mérete lesz kisebb, hanem egyes falatokhoz eleve nem is férnénk hozzá. Pedig az EU-ban alig van még egy olyan tagállam, mint Magyarország, amely annyira rá lenne utalva az uniós forrásokra. A hazai állami beruházások 97 százalékát ugyanis 2009 és 2011 között uniós pénzből valósították meg, így nem is csoda, ha a kormányfő a szokottnál erélyesebb hangot üt meg, ha a számunkra elkülönített EU-források csökkentésének terve ellen kell szót emelnie.