Eljött a váltó reneszánsza?

A váltót kezdetleges formájában a középkori itáliai pénzváltó és fizetésközvetítő bankárok használták; Shakespeare Velencei kalmárjában is megjelenik mint kötelezvény. A váltó hitel- és fizetési eszköz funkciója közül akkoriban még a második dominált. A fizetési nehézségek, a sokféle valuta, a közbiztonság hiánya és a pénzkiviteli korlátozások a pénzszállítást nehezítették vagy éppen lehetetlenné tették. Így ha egy kereskedőnek a lakóhelyétől távol eső helyen kellett fizetnie, akkor a lakhelyéhez legközelebb eső pénzváltónál fizette be az eljuttatni kívánt összeget: erről egy papírt kapott, aminek alapján a pénzváltó a másik üzletben fizetett.

A váltóra vonatkozó szokásjog a vásárokon alakult ki, amelyeknek végén a kereskedők, bankárok és egyéb érdekeltek kölcsönösen kiegyenlítették követeléseiket. A gazdasági kapcsolatok fejlődésével meghatározóvá vált a mögöttes tartalom, a hosszabb-rövidebb ideig tartó hitelügylet. A váltó valódi értékpapírrá a forgatmánnyal vált, amely lehetővé tette a váltókövetelés átruházását, a váltót ezután a kereskedő a bankár segítsége nélkül is fizetési eszközzé tehette.

A váltó intézményét civilizált országok jogszabályi szintre emelték; a váltójog nemzetközi egységesítése érdekében 1930-ban Genfben nemzetközi szerződést kötöttek, amelyet az államok többsége, így Magyarország is elfogadott. Hazánkban az 1840. évi XV. törvénycikk szabályozta a váltóhasználatot; az itt szereplő meghatározás szerint „a váltó olly oklevél, melly által kibocsátója magát a köztörvényieknél szigorúbb feltételek alatt kötelezi, hogy valamelly meghatározott somma pénzt, bizonyos helyen és időben vagy maga fizetend, vagy annak más általi kifizetését eszközli”.

Sikeres jogintézményről van tehát szó, amelynek komoly történelme is van. A híre ennek ellenére nem makulátlan, az irodalmi alkotásokban is rendszerint a baj forrása (Ibsen Nórájának vesztét is egy hamis váltó okozza). Ezt részben az magyarázza, hogy a váltóeljárás összehasonlíthatatlanul szigorúbb, mint a többi jogi kötelemé.
Míg a szerződéseknél számtalan olyan dologra lehet hivatkozni – akár a bíróság előtt is –, ami megváltoztathatja a felek közötti erőviszonyokat, a váltónál, amely gyakorlatilag feltétel nélküli fizetési ígéretet testesít meg, a szóba jöhető kifogások köre nagyon szűk.

A bíróság egy per során nem fogja vizsgálni a fizetési kötelezettség mögött rejlő jogviszonyt. Nem is vizsgálhatja! A jogosult számára éppen ebben rejlik a váltó legfőbb erénye. Annak sincs jogi vagy technikai akadálya, hogy a vállalkozók egymás közötti kötelezettségeik megerősítésére, mintegy szerződéses biztosítékként használják a váltót.
Ha végignézzük a Polgári Törvénykönyvünkben szabályozott szerződési biztosítékok körét, azok vagy pénzátadással járnak vagy terjedelmes szerződést követelnek, esetleg zálogjogot lehet biztosítani valamely ingóságon.

A bankgaranciába be kell vonni a bankot, a pénz rendelkezésre bocsátása díj fejében történik. Ehhez képest a váltó egyszerű, költséggel alig jár, a kiállításhoz nem szükséges sem ügyvéd, sem bank, sem közjegyző. Ha a váltóval biztosított ügylet rendben lezajlik, a váltót meg lehet semmisíteni.

A váltó általában forgatható, akár bank, akár magánszemély, akár másik gazdálkodó szervezet leszámíthatja. Ha a váltó kibocsátója bármilyen okból nem tűnik elég megbízhatónak vagy tőkeerősnek, váltókezeseket hívhat segítségül, magánszemélyeket, gazdálkodó szervezeteket vagy a bankot. Ha a kötelezett nem fizet, 1 millió forint alatt fizetési meghagyásos eljárás keretében, a fölött kereseti kérelemmel is kérhetjük elmarasztalását. Az egyszerűség mellett további előnyt jelent a polgári perrendtartás által biztosított kivételes eljárás, amely a hagyományos polgári perekhez képest jóval rövidebbé teszi a váltó által megtestesített követelés érvényesítését. Váltóperben a bíróság soron kívül jár el. Alapesetben a fizetési me

ghagyás ellen a kötelezett annak kézbesítésétől számított tizenöt nap – váltón alapuló követelés esetében három nap – alatt élhet ellentmondással a kibocsátó bíróságnál. A váltójogosult tehát számíthat a gyors polgári eljárásra, a váltókötelezett pedig készülhet arra, hogy igen nehéz lesz kifogást találnia a fizetés elodázására vagy elkerülésére. A váltófizetés biztonsága valahol az azonnali készpénzfizetés és a későbbi átutalás – halasztott fizetés – között van. Annak sincs jogi vagy technikai akadálya, hogy a vállalkozók egymás közötti kötelezettségeik megerősítésére, azaz mintegy szerződéses biztosítékként használják a váltót.

A váltó ma Magyarországon egyáltalán nem olyan elterjedt, mint a háború előtt, pedig nagy szükség lenne rá, hogy a felduzzadt kintlévőségek egy részét kiválthassa. Az olcsó forrásteremtés eszközeként, továbbá a kisvállalkozók egymás közötti ügyleteiben, elsősorban áruk adásvételénél lehetne hatékonyan alkalmazni. Ajogalkotónak érdemes lenne megfontolnia, hogy milyen eszközökkel lehetne a mai magyar gazdasági-pénzügyi élet tényleges szereplőjévé tenni a váltót: mint olyan eszközt, amely enyhíthetné a gazdasági szereplők „pénzéhségét”.